Sziasztok!
A második iskolanap nehézségeinek elviseléséhez egy résszel szeretnék hozzájárulni.
Picit "rendhagyó" abban az értelemben, hogy eddig mindig mindkét szemszöget láthattuk A tanítványban.... most azonban csak Louis gondolatait és élményeit kapjátok meg, és a következő részben lesz Harryé, mert nem akartam megszakítani a cselekményt, viszont így túl hosszúra sikerült. Elnézést, remélem megbocsájtjátok nekem. Ígérem, hamar hozom a következőt, abban úgy sem lesz semmi meglepetés ( de azért talán elolvassátok , hogy Harry hogy élte meg ezt a furcsa napot) ...
Jó olvasást, és ezredszer is örök hála azoknak, akik megtisztelnek a kommentjeikkel. Én vagyok a legmacerásabb író, tudom, és bocsánatot kérek érte, de mindenkinek vannak hibái :P:)
Ezt a részt szeretném Boo ∆-nak ajánlani, remélem sikerül vele örömöt szereznem neki. Minden kedves állandó olvasómnak hálás köszönet, és millió puszi:
Becca

L.
Teljesen fel voltam dobva. Fütyörészve szedtem elő a focicuccomat. Eszembe
jutott, hogy a főiskolai mezem van nálam, de úgy voltam vele, majdcsak adnak a
srácok egy Silver Mountaines pólót. Betettem egy kontaktlencsét, nehogy
eltörjék a szemüvegem, aztán felvettem a lábszárvédőt és ráhúztam a zoknimat,
majd belebújtam a sima sportcipőmbe. A stoplist majd a pályán veszem fel.
Bezártam az ajtót és idiótán szökdécselve indultam el a nagypálya felé.
Mikor kiértem a kis műdomb mögül, és már ráláttam a helyre, felpezsdült a
vérem. Egy rakás srác állt a füvön. Éppen bemelegítettek. Ahogy közelebb értem,
a szemem automatikusan a göndör fürtöket kereste, de nem járt sikerrel. Kicsit
elszomorodtam, de aztán erőt vettem magamon. Jobb is, ha Harry nincs itt. Épp
kezdek kilábalni az iránta érzett reménytelen vonzódásomból.
Leszaladtam a rézsűn, ahol lányok ültek csoportokban, és kiguvadt szemekkel
tapadtak a srácokra.
Niall már messziről észrevett, és kiabálva integetett. Mikor odaértem hozzá,
kezet nyújtott, majd melegen megszorongatta a tenyeremet.
- Úgy örülök, hogy eljött! Idenézzetek fiúk! Megszereztem a tavalyelőtti év
legtehetségesebb főiskolai csatárát. - Erre mindenki felkapta a fejét. Mikor
rájöttek, hogy én vagyok az, kételkedve méregettek. A fekete szépfiú
kifejezetten ellenségesen.
- Ki? Ő? Ne röhögtess már. Biológia professzor, nem csatár. - Niall épp készült
visszavágni, de a karjára tettem a kezem.
- Hagyd! Majd meglátjuk, hogy alakul. Vagy elfelejtettem focizni, és akkor
jobb, ha nem kürtölöd világgá az előzményeket, vagy nem felejtettem el, és
akkor neki is leesik a tantusz. - Rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
Nekiálltam bemelegíteni. Elsőre lefutottam öt kört a pálya körül, aztán
elkezdtem a szokásos gyakorlatokat. Magamon éreztem a srácok pillantásait.
Láttam, hogy kezdenek elbizonytalanodni abban, hogy a két dolog kizárja
egymást. Mármint hogy tanár vagyok, és mégis tudok focizni. Épp a lábamra hajoltam
rá, a fejem a bokámmal egy vonalban lógott, amikor megjelent a látóteremben két hatalmas
láb, formás vádlikban folytatódva. Elég közel állt meg hozzám, hogy ne lássam
az arcát. Felegyenesedtem és megfordultam. Legnagyobb döbbenetemre Harry állt
tőlem alig egy lépésnyire, és úgy nézett, mintha meg akarna ölni.
- Mit keres itt? - kérdezte olyan halkan, hogy csak én hallottam. – döbbenet, level2.
Miért kérdezi ezt tőlem ilyen hangon?
- Nem értem a kérdésedet. Niall meghívott, és én eljöttem. Talán zavarlak? – én
is halkan kérdeztem vissza. Több okból sem akartam, hogy mások is meghallják,
de a legfőbb ok az volt, hogy sejtelmem sem volt, hová fajul ez a beszélgetés.
A szemét az enyémbe fúrta, beharapta az ajkát, aztán egyszercsak kurtán
felnevetett.
- Áááá…szóval a drága Niall. Sejthettem volna. - mindentudó arckifejezése
kezdett idegesíteni.
- Tessék? Ezt most már tényleg nem értem. Még egyszer megkérdezem zavarlak? –
próbáltam halkan, de nyomatékosan beszélni. Harry arcáról lehervadt a mosoly,
és még közelebb lépett. Már majdnem összeért a karunk.
- Igazából nem zavar, csak nem tudom eldönteni, hogy azért van itt, mert arra
számított, hogy én nem leszek itt, vagy pont azért jött el, mert tudta, hogy
itt leszek, és ki akart borítani. - A szemei tűzben égtek, a szavai elfojtott
indulatokról árulkodtak. Próbáltam feldolgozni az információkat, de nem
boldogultam vele. Mindig több ismeretlen szerepelt az egyenletben, mint amivel
megbirkóztam volna.
- Harry! Kérlek! Nagyon feszült vagy, és nem tudom mitől. - A karjára tettem a
kezem, és talán egy hangyányit meg is simogattam.
- Titkon reméltem, hogy itt leszel, de
nem emiatt jöttem el, hanem mert nagyon szeretek focizni. – Mikor kimondtam,
már tudtam, hogy nagy baklövés volt, de az én idegeim is kezdték felmondani a
szolgálatot, mert a másik félből szinte sütött az indulat. Most viszont egy
pillanat alatt elpárolgott a dühe, és a helyét tanácstalanság vette át.
- Mi az, hogy titkon remélte, hogy itt leszek? - Elhúztam a kezem a karjáról,
de legnagyobb meglepetésemre, az övé követte az enyémet, és megfogta a
csuklómat. Felém is dőlt, már csak egy tenyérnyi távolság választotta el az
arcunkat. A smaragdzöld szemek úgy pásztáztak, mint egy szkenner. Kezdtem
elvörösödni. Mély levegőt vettem.
- Mostanában alig találkoztunk, és örültem hogy láthatlak. - Egyszerre
sóhajtottunk fel. Még mindig nem bírtam ránézni. Valaki begyalogolt a
látóterembe, egyenesen felénk tartva, ezért felnéztem. Harry is érzékelte a
közeledőt. A pillantása a számra siklott, ami nyitva volt, és felszínesen
lélegeztem rajta. Aztán megnyalta a sajátját, és még egy nagyot sóhajtott,
amitől a lehelete az arcomat simogatta. Mentolos illata volt. Esküszöm, egy
hajszál választott el attól, hogy azonnal felé hajoljak és megpróbáljam
megízlelni az ajkát. Niall lépett oda hozzánk.
- Hello! Valami gond van? - kérdezte, és a szeme egyikünkről a másikunkra
ugrált. Harry áthelyezte a testsúlyát, és eltávolodott tőlem.
- Dehogy. Mi baj lenne? - Olyan fesztelenül mosolygott, mintha mi sem történt
volna. - Dr. Tomlinsonnal most beszéltük meg a stratégiát.
- Jaaaa. Akkor jó - vigyorodott el a szőke fiú. - És mi lesz az? - Kérdőn
nézett rám. Azt se tudtam hol vagyok, pedig mindketten tőlem várták a választ.
Az agyam nagyobb sebességre kapcsolt, aztán átöleltem Niall vállát, és a
pályára sétálva ecseteltem neki a koncepciómat, ő pedig lelkesen bólogatott.
Az első félidő azzal telt, hogy felmértem a játékosokat. A mieinket éppúgy, mint
az ellenfél csapatát. Niall és a fekete szépfiú nagyon tehetségesek, Liamnak is
van keresnivalója a pályán. Az ellenfél csapatából összesen két ember volt,
akire oda kell figyelni, a többi szóra sem érdemes. És Harry….
Hát róla nem tudtam eldönteni, hogy kétballábas, vagy agyamputált. Olyan volt,
minta kómában lenne. Azt se tudta, mikor merre van a labda. Zayn (közben
megtudtam, hogy így hívják) oda is kiabált neki:
- Styles! A rohadt életbe! Szedd már össze magad! Mi van veled? - Harry
visszanézett rá, valamit dünnyögött az orra alatt, de válaszra se méltatta,
tovább kóválygott a füvön. Mikor egy támadás épp arra indult el, ahol ő állt,
láttam rajta, hogy észre sem veszi. Megindultam, hogy kivédekezzem a dolgot. A
kis, alacsony, zömök fiú, aki úgy közeledett mint egy ágyúgolyó, nem számított
rám, csak Harryt figyelte, így oldalról szépen kicseleztem és leszereltem egy
pillanat alatt. Azzal viszont nem számoltam, hogy pont azon bukik el a dolog,
hogy a göndör szépfiú arra sem képes, hogy ellépjen az útból. Az ő lábában
akadtam el, és felrepültem a levegőbe. A kis köpcös átugrott Harryn, de nekem
esélyem sem volt. Úgy zuhantam rá, mint egy liszteszsák, és nagyot nyekkentem.
A feje jól becsapódott a fűbe, ahogy még én is nagyot löktem rajta az eséstől.
A szeme kipattant, ahogy földet ért, és rám fókuszált. Annyira megijedtem, hogy
egy pillanatig csak figyeltem az arcát, nem lett-e komolyabb baja. Amikor
felfogta, hogy rajta hasalok, elvigyorodott, és a bal kezével, amin rajta
feküdtem, gyengéden végigsimított az oldalamon.
- Na haragudj! - nyögtem ki, és kezdtem róla felkászálódni.
- Szóra sem érdemes! Maradj, amíg jól esik. - Tegező formulájától meglódult a
vérem. A mellkasára támaszkodva próbáltam felnyomni magam, de megelőzött. Két
keze a csípőmre tapadt, és feltolt egyetlen mozdulattal. Amikor ő is
felpattant, megfogott a vállamnál, és közelről a szemembe nézett.
- Minden rendben? - Csak bólogatni tudtam, a hangomat elvitte a cica.
- Akkor jó! - Lehajolt, leporolta a nadrágját, és sántikálva eltávolodott
tőlem. Én pedig ott álltam, földbegyökerezett lábakkal.
Láttam, hogy cserét kér. Meg is sajnáltam, hogy miattam sérült meg, de ahogy a
fejét lehajtva ült a padon, nem fogta a bokáját, tehát nem lehettek komoly
fájdalmai.
Megnyertük a meccset, két gólt is rúgtam, úgyhogy elégedett voltam magammal. A
srácok odajöttek gratulálni, még Zayn is kezet rázott velem, ami tőle elég nagy
szó. Meg is ígértették velem, hogy ezentúl rendszeresen lejárok velük focizni,
és én örömmel mondtam igent. Odalépett
hozzám Mr. Winters, és megdicsérte a második gólomat. Azt mondta, ilyen szép
átívelést még nem látott ez a pálya. Elbeszélgettük az időt, mire körülnéztem, már
teljesen üres volt az egész hely.
Szerettem volna látni Harryt, de ezek szerint erre ma már semmi esélyem.
A táskámat a vállamra véve ereszkedtem le a lépcsőkön az öltözőkhöz.
Levetkőztem, a cuccaimat a szekrénybe pakoltam, és elsétáltam a tusolókhoz.
Kimondhatatlanul jól esett beállni a zuhany alá. Mikor ráestem Harryre nem is
éreztem, de most meglepődve konstatáltam, hogy a combomon alakul egy szép nagy
zúzódás. Előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Lépések zaját hallottam,
majd egy fojtott nyögést.
Felkaptam a fejem, és ott állt ő, teljesen
meztelenül, a törölközője a vállán átdobva, arcán mélységes döbbenet. A szeme
hatalmasra nyílt, a légzése felszínes volt. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek,
éreztem, hogy felizgulok, de mégsem voltam képes elfordulni.
Olyan gyönyörű, hogy az leírhatatlan. A bőre hibátlan, finom tejeskávé
árnyalatú, alatta mindenütt izmok vibrálnak. Nem tudtam megállni, hogy
leplezetlenül végigmérjem. A nyakán liftezett az ádámcsutkája, a kulcscsontja
melletti kis mélyedésben lüktetett egy ér. A mellkasa akadozva emelkedett és
süllyedt. A gyomránál furcsa anyajegyeket láttam, de nem tudtam jól megnézni
őket, mert a hat kocka számolása elvonta a figyelmemet. De ott sem tudtam
elidőzni, mert a v vonala úgy vonzotta a tekintetem, mint a mágnes. És ahová
vezette a pillantásomat, ott volt végem, mint a botnak. Akkorát nyögtem, mikor
megláttam hatalmas, merev péniszét, hogy visszhangzott az üres helyiség. Pár
másodpercig pislogás nélkül bámultam, aztán muszáj volt felnéznem az arcába. A
szeme fekete volt, a fejét félig lehajtotta, göndör fürtjei előrehullottak.
Mély lélegzetvételeihez elnyíltak az ajkai.
- Harry! - A nevét is nyögve ejtettem ki. A testem előre mozdult, nem voltam
ura a cselekedeteimnek.
Elindult felém, és szinte felfalt a szemével. Már csak pár lépés választott el
bennünket egymástól. Mindketten hangosan ziháltunk, merev szerszámaink egymás
felé mutattak, de egyikünk sem takarta el magát. Nem tudtam, mi következik, de nem is
érdekelt. Az agyam, életemben először parkolópályára került, és az ösztöneim
vették át az irányítást.
Lassan mozgott, hosszú lábait óvatosan tette egymás elé. Ahogy az arcát néztem,
az volt a benyomásom, nála sincs már kontroll. Mikor fellépett a zuhanytálca
szélére, több mint egy fejjel magasabb volt nálam. A tekintetem újra
végigsiklott a testén. A farkam szinte rángott, annyira fel voltam izgulva, és
ahogy egyre lejjebb vándorolt a pillantásom, végre eljutottam az övéhez. Egy
apró, fehér csepp rezgett feszes makkján, és bennem olyan erős késztetés
támadt, hogy a nyelvemre vegyem, amilyet még nem éreztem soha. Ahogy
előrehajoltam, a torkából mély morgás szakadt fel, felemelte a kezét, ujjai a
hajamba túrtak. Ez volt az első intim érintés, ami kettőnk között zajlott, de olyan
hatást gyakorolt rám, hogy beleszédültem.
- Louis! - csak a nevemet mondta ki, de ettől az egyetlen szótól fuldokolni
kezdtem.
És abban a pillanatban, amikor kinyújtott nyelvemmel végigsimítottam selymes
makkján, léptek zaja törte meg a csendet.
Úgy ugrottunk szét, mintha máris rajtakaptak volna bennünket. Harry lekapta a
válláról a törölközőt, és maga köré tekerte, én pedig hátat fordítottam, és
elzártam a meleg vizet. Egyre közelebb csattogtak a cipőtalpak, majd egy
férfihang közvetlenül mögöttem szólalt meg.
- Mit csinálsz te itt? – elég számonkérő volt a hangfekvés. Azt hittem
Harryhez beszél, és meg akartam védeni, de nem jött semmi válasz a kérdésre. A
vállam fölött hátranéztem, és rájöttem, hogy egyedül vagyok a gondnokkal, aki
csípőre tett kézzel áll a hátam mögött. Harryt elnyelte a föld. Megköszörültem a torkom, de sajnos nem tudtam
megfordulva nyomatékot adni a szavaimnak, mert a jeges zuhany ellenére, még
mindig nem voltam szalonképes.
- Dr. Tomlinson vagyok, a biológiaprofesszor, és éppen zuhanyozom.
- Óóó! Dr. Tomlinson, bocsásson meg! Hátulról olyan, mint egy gyerek. Elnézést. - Hallottam, ahogy nagy testével elfordul, és kifelé igyekszik. - Szerencséje,
hogy lejöttem, mert épp be akartam zárni az öltözőt, de láttam a ruháját a
padon. Fürödjön csak nyugodtan. Ha elmegy, csak csukja be az ajtót, majd
locsolás után belakatolom. - Távolodó hangja már a folyosón visszhangzott.
Próbáltam összeszedni magam. Homlokomat a hideg csempének támasztottam, és
megállíthatatlanul ziháltam. A vágytól száguldó vérem, a lebukástól való
félelem adrenalin-löketével párosulva, olyan feszültséget szült, hogy minden
tagom reszketett. A hideg zuhany már csak rátett egy lapáttal. Lenéztem, és
megállapítottam, hogy vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Mert bár
hiába vacogtam már vagy öt perce, az erekcióm továbbra is kitartott. Ahogy
becsukott szemeim előtt megjelent Harry meztelen képe, még meg is rándult, a
golyóim pedig összehúzódtak.
- Harry!! - kiáltottam bele a csendbe. Reszketve vártam a választ, de csak
saját hangom verődött vissza a falakról. Lemondóan hajtottam le a fejem, és
marokra fogtam a péniszemet. Muszáj segítenem magamon, ha emberek közé kell
mennem, hogy hazajussak.