7. rész

Sziasztok!
Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét kívánok, és jó pihenést.
Meghoztam az "új" részt, amiben azért sok meglepetés nem lesz, lévén ez Harry szemszöge....
De ígérem a következő részektől egy darabig ismét mindkettejüktől hallhatjuk ( láthatjuk) a történetet.
Szeretném ezredszer is megköszönni, hogy tudjátok mennyire fontos számomra a visszajelzés, és ezért mindig megteszitek nekem azt a kedves gesztust, hogy megörvendeztettek vele. Nagyon hálás vagyok érte....sőt ez nem is kifejezés. Leköteleztek! ;)
KÖSZÖNÖM, HOGY ITT VAGYTOK!

xxxBecca

6. rész

Sziasztok!

A második iskolanap nehézségeinek elviseléséhez egy résszel szeretnék hozzájárulni.
Picit "rendhagyó" abban az értelemben, hogy eddig mindig mindkét szemszöget láthattuk A tanítványban.... most azonban csak Louis gondolatait és élményeit kapjátok meg, és a következő részben lesz Harryé, mert nem akartam megszakítani a cselekményt, viszont így túl hosszúra sikerült. Elnézést, remélem megbocsájtjátok nekem. Ígérem, hamar hozom a következőt, abban úgy sem lesz semmi meglepetés ( de azért talán elolvassátok , hogy Harry hogy élte meg ezt a furcsa napot) ...
Jó olvasást, és ezredszer is örök hála azoknak, akik megtisztelnek a kommentjeikkel. Én vagyok a legmacerásabb író, tudom, és bocsánatot kérek érte, de mindenkinek vannak hibái :P:)

Ezt a részt szeretném Boo ∆-nak ajánlani, remélem sikerül vele örömöt szereznem neki. Minden kedves állandó olvasómnak hálás köszönet, és millió puszi:

Becca

L.

Teljesen fel voltam dobva. Fütyörészve szedtem elő a focicuccomat. Eszembe jutott, hogy a főiskolai mezem van nálam, de úgy voltam vele, majdcsak adnak a srácok egy Silver Mountaines pólót. Betettem egy kontaktlencsét, nehogy eltörjék a szemüvegem, aztán felvettem a lábszárvédőt és ráhúztam a zoknimat, majd belebújtam a sima sportcipőmbe. A stoplist majd a pályán veszem fel.
Bezártam az ajtót és idiótán szökdécselve indultam el a nagypálya felé.
Mikor kiértem a kis műdomb mögül, és már ráláttam a helyre, felpezsdült a vérem. Egy rakás srác állt a füvön. Éppen bemelegítettek. Ahogy közelebb értem, a szemem automatikusan a göndör fürtöket kereste, de nem járt sikerrel. Kicsit elszomorodtam, de aztán erőt vettem magamon. Jobb is, ha Harry nincs itt. Épp kezdek kilábalni az iránta érzett reménytelen vonzódásomból.
Leszaladtam a rézsűn, ahol lányok ültek csoportokban, és kiguvadt szemekkel tapadtak a srácokra.
Niall már messziről észrevett, és kiabálva integetett. Mikor odaértem hozzá, kezet nyújtott, majd melegen megszorongatta a tenyeremet.
- Úgy örülök, hogy eljött! Idenézzetek fiúk! Megszereztem a tavalyelőtti év legtehetségesebb főiskolai csatárát. - Erre mindenki felkapta a fejét. Mikor rájöttek, hogy én vagyok az, kételkedve méregettek. A fekete szépfiú kifejezetten ellenségesen.
- Ki? Ő? Ne röhögtess már. Biológia professzor, nem csatár. - Niall épp készült visszavágni, de a karjára tettem a kezem.
- Hagyd! Majd meglátjuk, hogy alakul. Vagy elfelejtettem focizni, és akkor jobb, ha nem kürtölöd világgá az előzményeket, vagy nem felejtettem el, és akkor neki is leesik a tantusz. - Rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
Nekiálltam bemelegíteni. Elsőre lefutottam öt kört a pálya körül, aztán elkezdtem a szokásos gyakorlatokat. Magamon éreztem a srácok pillantásait. Láttam, hogy kezdenek elbizonytalanodni abban, hogy a két dolog kizárja egymást. Mármint hogy tanár vagyok, és mégis tudok focizni. Épp a lábamra hajoltam rá, a fejem a bokámmal egy vonalban lógott, amikor megjelent a látóteremben két hatalmas láb, formás vádlikban folytatódva. Elég közel állt meg hozzám, hogy ne lássam az arcát. Felegyenesedtem és megfordultam. Legnagyobb döbbenetemre Harry állt tőlem alig egy lépésnyire, és úgy nézett, mintha meg akarna ölni.
- Mit keres itt? - kérdezte olyan halkan, hogy csak én hallottam. – döbbenet, level2. Miért kérdezi ezt tőlem ilyen hangon?
- Nem értem a kérdésedet. Niall meghívott, és én eljöttem. Talán zavarlak? – én is halkan kérdeztem vissza. Több okból sem akartam, hogy mások is meghallják, de a legfőbb ok az volt, hogy sejtelmem sem volt, hová fajul ez a beszélgetés. A szemét az enyémbe fúrta, beharapta az ajkát, aztán egyszercsak kurtán felnevetett.
- Áááá…szóval a drága Niall. Sejthettem volna. - mindentudó arckifejezése kezdett idegesíteni.
- Tessék? Ezt most már tényleg nem értem. Még egyszer megkérdezem zavarlak? – próbáltam halkan, de nyomatékosan beszélni. Harry arcáról lehervadt a mosoly, és még közelebb lépett. Már majdnem összeért a karunk.
- Igazából nem zavar, csak nem tudom eldönteni, hogy azért van itt, mert arra számított, hogy én nem leszek itt, vagy pont azért jött el, mert tudta, hogy itt leszek, és ki akart borítani. - A szemei tűzben égtek, a szavai elfojtott indulatokról árulkodtak. Próbáltam feldolgozni az információkat, de nem boldogultam vele. Mindig több ismeretlen szerepelt az egyenletben, mint amivel megbirkóztam volna.
- Harry! Kérlek! Nagyon feszült vagy, és nem tudom mitől. - A karjára tettem a kezem, és talán egy hangyányit meg is simogattam.
 - Titkon reméltem, hogy itt leszel, de nem emiatt jöttem el, hanem mert nagyon szeretek focizni. – Mikor kimondtam, már tudtam, hogy nagy baklövés volt, de az én idegeim is kezdték felmondani a szolgálatot, mert a másik félből szinte sütött az indulat. Most viszont egy pillanat alatt elpárolgott a dühe, és a helyét tanácstalanság vette át.
- Mi az, hogy titkon remélte, hogy itt leszek? - Elhúztam a kezem a karjáról, de legnagyobb meglepetésemre, az övé követte az enyémet, és megfogta a csuklómat. Felém is dőlt, már csak egy tenyérnyi távolság választotta el az arcunkat. A smaragdzöld szemek úgy pásztáztak, mint egy szkenner. Kezdtem elvörösödni. Mély levegőt vettem.
- Mostanában alig találkoztunk, és örültem hogy láthatlak. - Egyszerre sóhajtottunk fel. Még mindig nem bírtam ránézni. Valaki begyalogolt a látóterembe, egyenesen felénk tartva, ezért felnéztem. Harry is érzékelte a közeledőt. A pillantása a számra siklott, ami nyitva volt, és felszínesen lélegeztem rajta. Aztán megnyalta a sajátját, és még egy nagyot sóhajtott, amitől a lehelete az arcomat simogatta. Mentolos illata volt. Esküszöm, egy hajszál választott el attól, hogy azonnal felé hajoljak és megpróbáljam megízlelni az ajkát. Niall lépett oda hozzánk.
- Hello! Valami gond van? - kérdezte, és a szeme egyikünkről a másikunkra ugrált. Harry áthelyezte a testsúlyát, és eltávolodott tőlem.
- Dehogy. Mi baj lenne? - Olyan fesztelenül mosolygott, mintha mi sem történt volna. - Dr. Tomlinsonnal most beszéltük meg a stratégiát.
- Jaaaa. Akkor jó - vigyorodott el a szőke fiú. - És mi lesz az? - Kérdőn nézett rám. Azt se tudtam hol vagyok, pedig mindketten tőlem várták a választ. Az agyam nagyobb sebességre kapcsolt, aztán átöleltem Niall vállát, és a pályára sétálva ecseteltem neki a koncepciómat, ő pedig lelkesen bólogatott.
Az első félidő azzal telt, hogy felmértem a játékosokat. A mieinket éppúgy, mint az ellenfél csapatát. Niall és a fekete szépfiú nagyon tehetségesek, Liamnak is van keresnivalója a pályán. Az ellenfél csapatából összesen két ember volt, akire oda kell figyelni, a többi szóra sem érdemes. És Harry….
Hát róla nem tudtam eldönteni, hogy kétballábas, vagy agyamputált. Olyan volt, minta kómában lenne. Azt se tudta, mikor merre van a labda. Zayn (közben megtudtam, hogy így hívják) oda is kiabált neki:
- Styles! A rohadt életbe! Szedd már össze magad! Mi van veled? - Harry visszanézett rá, valamit dünnyögött az orra alatt, de válaszra se méltatta, tovább kóválygott a füvön. Mikor egy támadás épp arra indult el, ahol ő állt, láttam rajta, hogy észre sem veszi. Megindultam, hogy kivédekezzem a dolgot. A kis, alacsony, zömök fiú, aki úgy közeledett mint egy ágyúgolyó, nem számított rám, csak Harryt figyelte, így oldalról szépen kicseleztem és leszereltem egy pillanat alatt. Azzal viszont nem számoltam, hogy pont azon bukik el a dolog, hogy a göndör szépfiú arra sem képes, hogy ellépjen az útból. Az ő lábában akadtam el, és felrepültem a levegőbe. A kis köpcös átugrott Harryn, de nekem esélyem sem volt. Úgy zuhantam rá, mint egy liszteszsák, és nagyot nyekkentem. A feje jól becsapódott a fűbe, ahogy még én is nagyot löktem rajta az eséstől. A szeme kipattant, ahogy földet ért, és rám fókuszált. Annyira megijedtem, hogy egy pillanatig csak figyeltem az arcát, nem lett-e komolyabb baja. Amikor felfogta, hogy rajta hasalok, elvigyorodott, és a bal kezével, amin rajta feküdtem, gyengéden végigsimított az oldalamon.
- Na haragudj! - nyögtem ki, és kezdtem róla felkászálódni.
- Szóra sem érdemes! Maradj, amíg jól esik. - Tegező formulájától meglódult a vérem. A mellkasára támaszkodva próbáltam felnyomni magam, de megelőzött. Két keze a csípőmre tapadt, és feltolt egyetlen mozdulattal. Amikor ő is felpattant, megfogott a vállamnál, és közelről a szemembe nézett.
- Minden rendben? - Csak bólogatni tudtam, a hangomat elvitte a cica.
- Akkor jó! - Lehajolt, leporolta a nadrágját, és sántikálva eltávolodott tőlem. Én pedig ott álltam, földbegyökerezett lábakkal.
Láttam, hogy cserét kér. Meg is sajnáltam, hogy miattam sérült meg, de ahogy a fejét lehajtva ült a padon, nem fogta a bokáját, tehát nem lehettek komoly fájdalmai.
Megnyertük a meccset, két gólt is rúgtam, úgyhogy elégedett voltam magammal. A srácok odajöttek gratulálni, még Zayn is kezet rázott velem, ami tőle elég nagy szó. Meg is ígértették velem, hogy ezentúl rendszeresen lejárok velük focizni, és én örömmel mondtam igent. Odalépett hozzám Mr. Winters, és megdicsérte a második gólomat. Azt mondta, ilyen szép átívelést még nem látott ez a pálya. Elbeszélgettük az időt, mire körülnéztem, már teljesen üres volt az egész hely.
Szerettem volna látni Harryt, de ezek szerint erre ma már semmi esélyem.
A táskámat a vállamra véve ereszkedtem le a lépcsőkön az öltözőkhöz. Levetkőztem, a cuccaimat a szekrénybe pakoltam, és elsétáltam a tusolókhoz. Kimondhatatlanul jól esett beállni a zuhany alá. Mikor ráestem Harryre nem is éreztem, de most meglepődve konstatáltam, hogy a combomon alakul egy szép nagy zúzódás. Előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Lépések zaját hallottam, majd egy fojtott nyögést.
Felkaptam a fejem, és ott állt ő, teljesen meztelenül, a törölközője a vállán átdobva, arcán mélységes döbbenet. A szeme hatalmasra nyílt, a légzése felszínes volt. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek, éreztem, hogy felizgulok, de mégsem voltam képes elfordulni.
Olyan gyönyörű, hogy az leírhatatlan. A bőre hibátlan, finom tejeskávé árnyalatú, alatta mindenütt izmok vibrálnak. Nem tudtam megállni, hogy leplezetlenül végigmérjem. A nyakán liftezett az ádámcsutkája, a kulcscsontja melletti kis mélyedésben lüktetett egy ér. A mellkasa akadozva emelkedett és süllyedt. A gyomránál furcsa anyajegyeket láttam, de nem tudtam jól megnézni őket, mert a hat kocka számolása elvonta a figyelmemet. De ott sem tudtam elidőzni, mert a v vonala úgy vonzotta a tekintetem, mint a mágnes. És ahová vezette a pillantásomat, ott volt végem, mint a botnak. Akkorát nyögtem, mikor megláttam hatalmas, merev péniszét, hogy visszhangzott az üres helyiség. Pár másodpercig pislogás nélkül bámultam, aztán muszáj volt felnéznem az arcába. A szeme fekete volt, a fejét félig lehajtotta, göndör fürtjei előrehullottak. Mély lélegzetvételeihez elnyíltak az ajkai.
- Harry! - A nevét is nyögve ejtettem ki. A testem előre mozdult, nem voltam ura a cselekedeteimnek.
Elindult felém, és szinte felfalt a szemével. Már csak pár lépés választott el bennünket egymástól. Mindketten hangosan ziháltunk, merev szerszámaink egymás felé mutattak, de egyikünk sem takarta el magát.  Nem tudtam, mi következik, de nem is érdekelt. Az agyam, életemben először parkolópályára került, és az ösztöneim vették át az irányítást.
Lassan mozgott, hosszú lábait óvatosan tette egymás elé. Ahogy az arcát néztem, az volt a benyomásom, nála sincs már kontroll. Mikor fellépett a zuhanytálca szélére, több mint egy fejjel magasabb volt nálam. A tekintetem újra végigsiklott a testén. A farkam szinte rángott, annyira fel voltam izgulva, és ahogy egyre lejjebb vándorolt a pillantásom, végre eljutottam az övéhez. Egy apró, fehér csepp rezgett feszes makkján, és bennem olyan erős késztetés támadt, hogy a nyelvemre vegyem, amilyet még nem éreztem soha. Ahogy előrehajoltam, a torkából mély morgás szakadt fel, felemelte a kezét, ujjai a hajamba túrtak. Ez volt az első intim érintés, ami kettőnk között zajlott, de olyan hatást gyakorolt rám, hogy beleszédültem.
- Louis! - csak a nevemet mondta ki, de ettől az egyetlen szótól fuldokolni kezdtem. 
És abban a pillanatban, amikor kinyújtott nyelvemmel végigsimítottam selymes makkján, léptek zaja törte meg a csendet.
Úgy ugrottunk szét, mintha máris rajtakaptak volna bennünket. Harry lekapta a válláról a törölközőt, és maga köré tekerte, én pedig hátat fordítottam, és elzártam a meleg vizet. Egyre közelebb csattogtak a cipőtalpak, majd egy férfihang közvetlenül mögöttem szólalt meg.
- Mit csinálsz te itt? – elég számonkérő volt a hangfekvés. Azt hittem Harryhez beszél, és meg akartam védeni, de nem jött semmi válasz a kérdésre. A vállam fölött hátranéztem, és rájöttem, hogy egyedül vagyok a gondnokkal, aki csípőre tett kézzel áll a hátam mögött. Harryt elnyelte a föld.  Megköszörültem a torkom, de sajnos nem tudtam megfordulva nyomatékot adni a szavaimnak, mert a jeges zuhany ellenére, még mindig nem voltam szalonképes.
- Dr. Tomlinson vagyok, a biológiaprofesszor, és éppen zuhanyozom.
- Óóó! Dr. Tomlinson, bocsásson meg! Hátulról olyan, mint egy gyerek. Elnézést. - Hallottam, ahogy nagy testével elfordul, és kifelé igyekszik. - Szerencséje, hogy lejöttem, mert épp be akartam zárni az öltözőt, de láttam a ruháját a padon. Fürödjön csak nyugodtan. Ha elmegy, csak csukja be az ajtót, majd locsolás után belakatolom. - Távolodó hangja már a folyosón visszhangzott.
Próbáltam összeszedni magam. Homlokomat a hideg csempének támasztottam, és megállíthatatlanul ziháltam. A vágytól száguldó vérem, a lebukástól való félelem adrenalin-löketével párosulva, olyan feszültséget szült, hogy minden tagom reszketett. A hideg zuhany már csak rátett egy lapáttal. Lenéztem, és megállapítottam, hogy vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Mert bár hiába vacogtam már vagy öt perce, az erekcióm továbbra is kitartott. Ahogy becsukott szemeim előtt megjelent Harry meztelen képe, még meg is rándult, a golyóim pedig összehúzódtak.
- Harry!! - kiáltottam bele a csendbe. Reszketve vártam a választ, de csak saját hangom verődött vissza a falakról. Lemondóan hajtottam le a fejem, és marokra fogtam a péniszemet. Muszáj segítenem magamon, ha emberek közé kell mennem, hogy hazajussak.

5. rész

Sziasztok kedves Olvasóim!

Nagyon kellemes utolsó nyári hétvégét mindenkinek.
Örömmel, és hálával köszöntöm az új feliratkozókat és teljes szívből köszönök minden kommentet.
Hoztam egy részt, mert úgy gondoltam, a suli előtt még belefér egy kis olvasás a hétvégére.:)
Remélem a blogger lesz olyan kegyes, hogy ezt már meg is jeleníti....
Várom a véleményeteket, bár most inkább fejmosásra számítok, mint dicséretre....
Jövőhéten találkozunk!

xxxBecca

5. rész

L.

A csepp kis konyhában felemeltem egy pulcsit, ami az egyik székre dobva árválkodott. A másik karfára akartam teríteni, de közben megcsapott a belőle áradó Harry illat, így erőt kellett vennem magamon, hogy ne szorítsam az arcomra és szippantsak belőle mélyeket. Amikor végre leültem, körülnéztem az apró helyiségben. A bútor kissé ütött-kopott, ki tudja hányadik lakóját szolgálja ki. A polcokon csorba tányérok, négy, teljesen különböző bögre, müzlis és kekszes dobozok, ketchup és majonézes üvegek. Az asztalon, ahol maximum két ember tudna kényelmesen étkezni, motoros újság, számlák és levelek, egy jegyzetfüzet, két ceruza hegy nélkül, és egy piszkos kávéscsésze.
Harry háttal állt, és egy kotyogóval bíbelődött. Ó hála az égnek. Végre ihatok egy igazi kávét. Nagyot sóhajtottam.
- Valami baj van, Dr. Tomlinson? – fordult felém a gyönyörű arc.
- Dehogy! Csak örömmel látom, hogy van egy békebeli kávéfőződ. Mióta itt lakom, azóta sajnálom, hogy nem hoztam el a sajátomat. – Harry elmosolyodott.
- Igen, még a nagyitól kaptam. Sosem gondoltam, hogy ekkora különbség lehet kávé és kávé között. –Visszafordult, és teljes figyelmét arra fordította, hogy találjon két használható csészét.
Most néztem végig rajta igazán, ahogy még soha nem volt alkalmam. Nyúlánk, legalább 185 centi magas, maximum 70 kiló. Szikár, izmos, a mozgása egy nagymacskára hasonlít. A fenekére sandítottam, és hirtelen összeszorítottam a combjaimat. Pamutmelegítő lógott a csípőjén, egészen lecsúszva, a korca felett kilátszott fekete bokszerének derékrésze. A puha anyag viszont, bármennyire lezser is volt, szépen kiadta a tökéletes félgömbök ívét, amit eltakart. Ahogy lehajolt, hogy elővegye a tejet a hűtőből, majdnem felnyögtem. Teljes premier plánt kaptam arról a testrészéről, ami vágyálmaim főszereplője. Lesütöttem a szemem, mert kezdett uralhatatlanná válni a helyzet a nadrágomban. Már csak az hiányzik, hogy én kerüljek olyan helyzetbe, mint ő az ebédnél.
Ebben a pillanatban fordult meg, és egy tálcával egyensúlyozva az asztalhoz lépett.
Leült velem szemben, elém tette a bögrémet, cukorral, tejjel kínált, majd elkészítette a szirupot, amit kávénak csúfol. Óvatosan rám nézett a csészéje fölött.
- Ugye nem haragszik rám? – kérdezte, és őszinte aggodalmat láttam a szemében.
- Miért haragudnék Harry? – kérdeztem vissza csodálkozva.
- Először is, mert majdnem feldöntöttem a teraszon, másodszor, mert elvettem a szabadidejét a korrepetálással, aztán még le is mondtam. – Éreztem, hogy az arcomat fürkészi.
- Egyik sem a te hibád. Nem számíthattál rá, hogy ott állok, amikor nekem jöttél, és arról végképp nem tehetsz, hogy elkaptál valamit. Tiszta láz vagy. – Önkéntelenül átnyúltam az asztalon és rásimítottam a tenyerem az arcára. Tűzforró volt. Egész testében megfeszült, én pedig elkaptam a kezemet, és félrenéztem. Kellemetlen csend telepedett ránk. Végül ő törte meg. Megköszörülte a torkát.
- Csak valami vírus. Egy-két nap és túl leszek rajta.
- Igen, biztosan – feleltem, de továbbra sem tudtam ránézni.

Az ominózus kávézás óta kerültem Harryt. Hideg fejjel átgondolva rájöttem, hogy túl nagy teret engedtem az érzelmeimnek. Ha partnert akarok, akkor sem a gyerekek között kellene keresgélnem. Felregisztráltam egy meleg társkereső oldalra, és már az első este kaptam vagy harminc ajánlatot. Meglepetten olvasgattam a leveleket. A legtöbb számomra teljesen érdektelen volt, mert vagy túl idős, vagy túl fiatal volt a küldője (mert Harry ugye nem 17 éves?!), de akadt egy-kettő, aki felkeltette az érdeklődésemet. Innentől könnyebben kibírtam, hogy ne keressem mindenhol a göndör fürtöket, és az álmaimból is elég sikeresen száműztem.
Közeledett az év végi kirándulások ideje. Be kellett regisztrálni, melyik tanár milyen táborban vállal felügyeletet. Láttam, hogy Mr. Winters focitáborára már ketten is jelentkeztek, és hogy az én nevem ceruzával az erdei táborhoz van beírva. Kelletlenül írtam át tollal, és csalódott voltam. Szerettem volna a focitáborba menni, legalább elővehettem volna a stoplis cipőmet, és elkápráztathattam volna a diákokat. És mindenekelőtt egy valakit. Ehelyett kisállat-határozó és halak, vadak, bogarak. Ha tudnák, hogy mennyire irtózom mindentől, aminek négynél több lába van, biztosan nem küldenének oda. De ugye ez is egy olyan fóbia, amit le akarok küzdeni. Akkor itt a remek alkalom.
Kedvetlenül indultam hazafelé, és épp a sportpályák mellett vágtam át, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet kiáltja.
- Louis! Dr. Tomlinson! – A szememmel kerestem a hang forrását, és a szőke, ír fiút pillantottam meg, aki a kerítés túloldalán állt, az ujjait belefűzte a drótszemekbe és mosolygott. Odasétáltam hozzá.
- Hello Niall! Mi újság?
- Csak azt szeretném kérdezni… igazából már vagy egy hete, hogy nem lenne-e kedve lejönni focizni? – Kikerekedett a szemem.
- Honnan tudod, hogy szeretek focizni? – Elvörösödött, én pedig egyre jobban felhúztam a szemöldököm.
- Az a helyzet, hogy amikor a házi dolgozathoz kerestem valamit a könyvtárban, az ottani gépen valaki nyitva hagyta a wikipédia önről szóló oldalát, és elolvastam az életrajzát. Abban láttam, hogy a megyei bajnokcsapat csatára volt, és hogy több egyesület is ajánlatot tett, de végül nem igazolt le sehová.
- Nos igen…. végigfociztam az iskolaéveimet. Máig nagyon hiányzik. – Eltöprengtem egy pillanatra.
- Pont ezért. Kérem!  Jöjjön le négy körül a nagypályára. Csak most az egyszer. – Nem érzékelte, hogy feleslegesen győzköd, mindenképpen igent mondtam volna.
- Rendben Niall. Ott leszek. – Elvigyorodott, egy győztes mosolyával, és én is csatlakoztam hozzá. Vidáman lépdelve mentem tovább, és úgy éreztem, hetek óta először végre történik velem valami jó.

________________________________________________________
H.

Iszonyatosan zavarban voltam. A fejem még kóválygott a pár perccel ezelőtti eget rengető orgazmustól. Nehezen tudtam elvonatkoztatni a fantáziámban létező képektől, most hogy a tárgyuk épp begyalogolt a konyhámba. Felemelt egy pulcsit az egyik székről, aztán ránézett, majd úgy dobta le a másik székre, mintha büdös lenne, és undorodna tőle. Jó, mondjuk elég nagy a kupi az egész pecóban, de nem számítottam ilyen exkluzív vendégre. Nekiálltam kávét főzni az ezeréves rommal, amit a nagyitól kaptam. Ha ciki, ha nem, én szeretem amit főz. Szerintem sokkal finomabb, mint amit a mai csodamasinák készítenek. Gondolataimat egy sóhaj szakította félbe. Az előző reakciója után attól féltem, nem hajlandó meginni ami ebből az ócska szerkezetből kicsepeg.
- Valami baj van, Dr. Tomlinson? – kaptam fel a fejem.
- Dehogy! Csak örömmel látom, hogy van egy békebeli kávéfőződ. Mióta itt lakom, azóta sajnálom, hogy nem hoztam el a sajátomat. – Végre mosolygott, amire úgy vágytam, mint a napsütésre télen.
- Igen, még a nagyitól kaptam. Sosem gondoltam, hogy ekkora a különbség kávé, és kávé között. –Egyetértően bólogatott. A konyhaszekrényben matattam, mert nincs két egyforma csészém, aztán feladtam, és már annak is örültem, hogy találtam két tisztát. Tálcára tettem őket, mellé cukrot, és tejet. Amikor végre leültem vele szemben, és a sajátomba tettem 4 kanál cukrot, láttam, hogy felhúzza a szemöldökét, és a fél szája mosolyra húzódik, majd belekortyol üres kávéjába. A szemét is lehunyta és picit hátrabiccentette a fejét. Az agyamban megszólalt a vészcsengő, mert pont úgy nézett ki, mint aki szexuális gyönyört él át éppen. Szokásos merevedésem menetrendszerűen érkezett, és már meg sem lepődtem rajta. Aztán felemelte a fejét, kinyitotta türkizkék szemeit és rám nézett. Nem tudtam tovább halogatni a kérdést, ami foglalkoztatott.
- Ugye nem haragszik rám? – úgy gondoltam, ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
- Miért haragudnék Harry? – kérdezte csodálkozva.
- Először is, mert majdnem feldöntöttem a teraszon, másodszor, mert elvettem a szabadidejét a korrepetálással, aztán még le is mondtam. – Próbáltam az arcáról leolvasni a reakcióit, de nem találtam semmi jelét, hogy neheztelne.
- Egyik sem a te hibád. Nem számíthattál rá, hogy ott állok, amikor nekem jöttél, és arról végképp nem tehetsz, hogy elkaptál valamit. Tiszta láz vagy. – És akkor felemelkedett a keze az asztalról, és a világ legtermészetesebb módján az arcomra simult. A farkam úgy megfeszült, hogy azt hittem nyikorgó hangot is hallatott, és a hasamban mélyen szinte fájdalommá nőtte ki magát a vágy. Kihúztam magam, és nem mozdultam. Rettegtem, hogy elárulom beteges érdeklődésemet.
- Csak valami vírus. Egy-két nap és túl leszek rajta – nyöszörögtem, ő pedig elrántotta a kezét, mintha megégette volna. Ilyen rossz érzés neki, ha hozzámér?
- Igen, biztosan – felelte, de nem nézett rám. Jeges rémület kúszott fel a torkomon.

Eltelt két hét, mióta nálam járt. Nem tudom, mit rontottam el. Eleinte mindenütt kerestem a szememmel, és igyekeztem arra mozgolódni, ahol összefuthatunk… aztán lassan feladtam. Egyre jobban eluralkodott rajtam a depresszió. Ha találkoztunk, nagy ívben elkerült, maximum odabiccentett felém. Ez nem lett volna akkora tragédia, ha nem állt volna le beszélgetni mindenki mással, és nem lett volna olyan kedves, hogy attól már kezdett felmenni a pumpám.
Egyik délután mikor már úgy hiányzott, hogy szinte fájt, bementem a könyvtárba, és rákerestem a neten. Több száz lapot dobott fel, és nem győztem válogatni közülük. A doktorija világhírűvé tette az ő köreiben. Nagyon ritka, hogy valaki a gimi mellett már az egyetemi tanulmányait végezze. Az IQ-ja 145 és 150 között van, és ami a legjobban megdöbbentett, 21 éves. Nem tudtam megsaccolni sem, mert tizenhatnak néz ki, de nagy tudása miatt nem tudtam elképzelni, hogy huszonötnél fiatalabb. A wikipédián róla írt életrajz szerint nem csak az agya szenzációs, de a bal lába is. Focikarrierje is felrepíthette volna a csillagok közé, ha nem mond le róla a tudományért. Ledöbbentem. Ilyen szerteágazó tudás és még a sportban is tehetséges? Tényleg nagyon különleges fiú. Most először gondoltam rá úgy, mint egy srácra, aki nem sokkal idősebb nálam.
De mit csináltam, ami miatt kiestem a kegyeiből?
Mikor végleg beláttam, hogy nem akar már barátkozni velem, úgy éreztem egy világ dől össze bennem. Az első tanár, akinek az óráit alig vártam. A jegyeimen is megmutatkozott a dolog, hisz a nála írt dolgozatom csont nélkül ötös lett, úgy, hogy egy árva szót sem tanultam rá. Egyszerűen annyira jól adott elő, hogy minden szava megmaradt az agyamban, így számonkérésnél csak beírtam a válaszokat, és az elsők között lettem kész. Utána maradt egy csomó időm, hogy arcomat a karjaimra fektetve, sóvárogva bámuljam őt. Miközben a szememet legeltettem rajta, bekúszott egy ocsmány darab a gondolataim közé: komolyan egy pasira vagyok rágerjedve már hetek óta? Ezek szerint most derül ki rólam, hogy buzi vagyok? Ez a következtetés úgy lesokkolt, hogy összeszorítottam a szemem, és próbáltam kitörölni a fejemből, de mint egy neonfelirat, úgy villogott az agyamban a szó, amit kimondani sem szeretek. Nincs semmi bajom a melegekkel, de életemben nem is volt semmilyen kapcsolatom velük. Tudom, hogy ide is járnak szép számmal, sőt látásból ismerek egy fiúpárost, akik kézen fogva szoktak sétálni a házak között, míg a spánieljük a földön húzott füleivel elrobog az ablakom alatt. Nem váltanak ki belőlem undort, de szimpátiát sem, ami azt illeti.
Én viszont tagadhatatlanul vonzódom a biológia professzorhoz, hisz mióta először láttam, jóformán állandóan erekcióm van miatta, és nem győzök könnyíteni magamon.  A lányok nem érdekelnek, csak megszokásból viszek haza néha egyet, nehogy csorbuljon a hírnevem, vagy a fiúk megneszeljenek valamit. És a legszomorúbb az egészben, hogyha be is vallanám magamnak, hogy szeretném közelebbről megismerni, akkor is esélytelen vagyok. Úgy tapadnak rá a csajok, mint légy a légypapírra.
Lehet, hogy észrevette, hogy mit vált ki belőlem, és attól undorodott meg? Ez a legvalószínűbb.
Amíg ezeken agyaltam, közben vége lett az órának, és mire felocsúdtam, Dr. Tomlinsonnak már se híre, se hamva. Leejtettem a fejem, és hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a szomorúság.
- Hahó Styles! – vert hátba Liam. – Délután foci!
- Nem megyek…- nyögtem ki. Semmi kedvem nem volt hozzá – Randim lesz.
- Ne már bazmeg! Mostanában sosem jössz velünk sehová, nincs kedved semmihez, totál kezdesz befordulni. Szedd már össze magad! Egy csaj miatt hogy padlózhattál meg ennyire? Ez nem jellemző rád.
- Szakadj már le rólam! Nincs semmi csaj. Sőt nincs is semmi bajom. Mióta elkaptam azt a vírust, hamarabb elfáradok. Ennyi.
- Akkor pláne itt az ideje, hogy mozogj egy kicsit. Lassan kezdesz pocakot ereszteni. Tegnap néztelek tesin, a híres Styles sixpack lassan a múlté – vigyorgott rám. Jól ismer, tudja, hogy a hiúságomra könnyű hatni.
- Jól van te pióca. Hánykor?
- Négykor a nagypályán. Biztosan tele lesz a lelátó jó csajokkal. Zayn szétkürtölte, hogy focizunk. Az államisok jönnek ellenünk.
- Fasza! Elverjük őket, ahogy mindig. – Én is elmosolyodtam. Bár nem tudja valójában mi a helyzet velem, de abban igaza van, hogy ideje abbahagynom a szerencsétlenkedést. Ki kell másznom a gödörből.