5. rész

Sziasztok kedves Olvasóim!

Nagyon kellemes utolsó nyári hétvégét mindenkinek.
Örömmel, és hálával köszöntöm az új feliratkozókat és teljes szívből köszönök minden kommentet.
Hoztam egy részt, mert úgy gondoltam, a suli előtt még belefér egy kis olvasás a hétvégére.:)
Remélem a blogger lesz olyan kegyes, hogy ezt már meg is jeleníti....
Várom a véleményeteket, bár most inkább fejmosásra számítok, mint dicséretre....
Jövőhéten találkozunk!

xxxBecca

5. rész

L.

A csepp kis konyhában felemeltem egy pulcsit, ami az egyik székre dobva árválkodott. A másik karfára akartam teríteni, de közben megcsapott a belőle áradó Harry illat, így erőt kellett vennem magamon, hogy ne szorítsam az arcomra és szippantsak belőle mélyeket. Amikor végre leültem, körülnéztem az apró helyiségben. A bútor kissé ütött-kopott, ki tudja hányadik lakóját szolgálja ki. A polcokon csorba tányérok, négy, teljesen különböző bögre, müzlis és kekszes dobozok, ketchup és majonézes üvegek. Az asztalon, ahol maximum két ember tudna kényelmesen étkezni, motoros újság, számlák és levelek, egy jegyzetfüzet, két ceruza hegy nélkül, és egy piszkos kávéscsésze.
Harry háttal állt, és egy kotyogóval bíbelődött. Ó hála az égnek. Végre ihatok egy igazi kávét. Nagyot sóhajtottam.
- Valami baj van, Dr. Tomlinson? – fordult felém a gyönyörű arc.
- Dehogy! Csak örömmel látom, hogy van egy békebeli kávéfőződ. Mióta itt lakom, azóta sajnálom, hogy nem hoztam el a sajátomat. – Harry elmosolyodott.
- Igen, még a nagyitól kaptam. Sosem gondoltam, hogy ekkora különbség lehet kávé és kávé között. –Visszafordult, és teljes figyelmét arra fordította, hogy találjon két használható csészét.
Most néztem végig rajta igazán, ahogy még soha nem volt alkalmam. Nyúlánk, legalább 185 centi magas, maximum 70 kiló. Szikár, izmos, a mozgása egy nagymacskára hasonlít. A fenekére sandítottam, és hirtelen összeszorítottam a combjaimat. Pamutmelegítő lógott a csípőjén, egészen lecsúszva, a korca felett kilátszott fekete bokszerének derékrésze. A puha anyag viszont, bármennyire lezser is volt, szépen kiadta a tökéletes félgömbök ívét, amit eltakart. Ahogy lehajolt, hogy elővegye a tejet a hűtőből, majdnem felnyögtem. Teljes premier plánt kaptam arról a testrészéről, ami vágyálmaim főszereplője. Lesütöttem a szemem, mert kezdett uralhatatlanná válni a helyzet a nadrágomban. Már csak az hiányzik, hogy én kerüljek olyan helyzetbe, mint ő az ebédnél.
Ebben a pillanatban fordult meg, és egy tálcával egyensúlyozva az asztalhoz lépett.
Leült velem szemben, elém tette a bögrémet, cukorral, tejjel kínált, majd elkészítette a szirupot, amit kávénak csúfol. Óvatosan rám nézett a csészéje fölött.
- Ugye nem haragszik rám? – kérdezte, és őszinte aggodalmat láttam a szemében.
- Miért haragudnék Harry? – kérdeztem vissza csodálkozva.
- Először is, mert majdnem feldöntöttem a teraszon, másodszor, mert elvettem a szabadidejét a korrepetálással, aztán még le is mondtam. – Éreztem, hogy az arcomat fürkészi.
- Egyik sem a te hibád. Nem számíthattál rá, hogy ott állok, amikor nekem jöttél, és arról végképp nem tehetsz, hogy elkaptál valamit. Tiszta láz vagy. – Önkéntelenül átnyúltam az asztalon és rásimítottam a tenyerem az arcára. Tűzforró volt. Egész testében megfeszült, én pedig elkaptam a kezemet, és félrenéztem. Kellemetlen csend telepedett ránk. Végül ő törte meg. Megköszörülte a torkát.
- Csak valami vírus. Egy-két nap és túl leszek rajta.
- Igen, biztosan – feleltem, de továbbra sem tudtam ránézni.

Az ominózus kávézás óta kerültem Harryt. Hideg fejjel átgondolva rájöttem, hogy túl nagy teret engedtem az érzelmeimnek. Ha partnert akarok, akkor sem a gyerekek között kellene keresgélnem. Felregisztráltam egy meleg társkereső oldalra, és már az első este kaptam vagy harminc ajánlatot. Meglepetten olvasgattam a leveleket. A legtöbb számomra teljesen érdektelen volt, mert vagy túl idős, vagy túl fiatal volt a küldője (mert Harry ugye nem 17 éves?!), de akadt egy-kettő, aki felkeltette az érdeklődésemet. Innentől könnyebben kibírtam, hogy ne keressem mindenhol a göndör fürtöket, és az álmaimból is elég sikeresen száműztem.
Közeledett az év végi kirándulások ideje. Be kellett regisztrálni, melyik tanár milyen táborban vállal felügyeletet. Láttam, hogy Mr. Winters focitáborára már ketten is jelentkeztek, és hogy az én nevem ceruzával az erdei táborhoz van beírva. Kelletlenül írtam át tollal, és csalódott voltam. Szerettem volna a focitáborba menni, legalább elővehettem volna a stoplis cipőmet, és elkápráztathattam volna a diákokat. És mindenekelőtt egy valakit. Ehelyett kisállat-határozó és halak, vadak, bogarak. Ha tudnák, hogy mennyire irtózom mindentől, aminek négynél több lába van, biztosan nem küldenének oda. De ugye ez is egy olyan fóbia, amit le akarok küzdeni. Akkor itt a remek alkalom.
Kedvetlenül indultam hazafelé, és épp a sportpályák mellett vágtam át, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet kiáltja.
- Louis! Dr. Tomlinson! – A szememmel kerestem a hang forrását, és a szőke, ír fiút pillantottam meg, aki a kerítés túloldalán állt, az ujjait belefűzte a drótszemekbe és mosolygott. Odasétáltam hozzá.
- Hello Niall! Mi újság?
- Csak azt szeretném kérdezni… igazából már vagy egy hete, hogy nem lenne-e kedve lejönni focizni? – Kikerekedett a szemem.
- Honnan tudod, hogy szeretek focizni? – Elvörösödött, én pedig egyre jobban felhúztam a szemöldököm.
- Az a helyzet, hogy amikor a házi dolgozathoz kerestem valamit a könyvtárban, az ottani gépen valaki nyitva hagyta a wikipédia önről szóló oldalát, és elolvastam az életrajzát. Abban láttam, hogy a megyei bajnokcsapat csatára volt, és hogy több egyesület is ajánlatot tett, de végül nem igazolt le sehová.
- Nos igen…. végigfociztam az iskolaéveimet. Máig nagyon hiányzik. – Eltöprengtem egy pillanatra.
- Pont ezért. Kérem!  Jöjjön le négy körül a nagypályára. Csak most az egyszer. – Nem érzékelte, hogy feleslegesen győzköd, mindenképpen igent mondtam volna.
- Rendben Niall. Ott leszek. – Elvigyorodott, egy győztes mosolyával, és én is csatlakoztam hozzá. Vidáman lépdelve mentem tovább, és úgy éreztem, hetek óta először végre történik velem valami jó.

________________________________________________________
H.

Iszonyatosan zavarban voltam. A fejem még kóválygott a pár perccel ezelőtti eget rengető orgazmustól. Nehezen tudtam elvonatkoztatni a fantáziámban létező képektől, most hogy a tárgyuk épp begyalogolt a konyhámba. Felemelt egy pulcsit az egyik székről, aztán ránézett, majd úgy dobta le a másik székre, mintha büdös lenne, és undorodna tőle. Jó, mondjuk elég nagy a kupi az egész pecóban, de nem számítottam ilyen exkluzív vendégre. Nekiálltam kávét főzni az ezeréves rommal, amit a nagyitól kaptam. Ha ciki, ha nem, én szeretem amit főz. Szerintem sokkal finomabb, mint amit a mai csodamasinák készítenek. Gondolataimat egy sóhaj szakította félbe. Az előző reakciója után attól féltem, nem hajlandó meginni ami ebből az ócska szerkezetből kicsepeg.
- Valami baj van, Dr. Tomlinson? – kaptam fel a fejem.
- Dehogy! Csak örömmel látom, hogy van egy békebeli kávéfőződ. Mióta itt lakom, azóta sajnálom, hogy nem hoztam el a sajátomat. – Végre mosolygott, amire úgy vágytam, mint a napsütésre télen.
- Igen, még a nagyitól kaptam. Sosem gondoltam, hogy ekkora a különbség kávé, és kávé között. –Egyetértően bólogatott. A konyhaszekrényben matattam, mert nincs két egyforma csészém, aztán feladtam, és már annak is örültem, hogy találtam két tisztát. Tálcára tettem őket, mellé cukrot, és tejet. Amikor végre leültem vele szemben, és a sajátomba tettem 4 kanál cukrot, láttam, hogy felhúzza a szemöldökét, és a fél szája mosolyra húzódik, majd belekortyol üres kávéjába. A szemét is lehunyta és picit hátrabiccentette a fejét. Az agyamban megszólalt a vészcsengő, mert pont úgy nézett ki, mint aki szexuális gyönyört él át éppen. Szokásos merevedésem menetrendszerűen érkezett, és már meg sem lepődtem rajta. Aztán felemelte a fejét, kinyitotta türkizkék szemeit és rám nézett. Nem tudtam tovább halogatni a kérdést, ami foglalkoztatott.
- Ugye nem haragszik rám? – úgy gondoltam, ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
- Miért haragudnék Harry? – kérdezte csodálkozva.
- Először is, mert majdnem feldöntöttem a teraszon, másodszor, mert elvettem a szabadidejét a korrepetálással, aztán még le is mondtam. – Próbáltam az arcáról leolvasni a reakcióit, de nem találtam semmi jelét, hogy neheztelne.
- Egyik sem a te hibád. Nem számíthattál rá, hogy ott állok, amikor nekem jöttél, és arról végképp nem tehetsz, hogy elkaptál valamit. Tiszta láz vagy. – És akkor felemelkedett a keze az asztalról, és a világ legtermészetesebb módján az arcomra simult. A farkam úgy megfeszült, hogy azt hittem nyikorgó hangot is hallatott, és a hasamban mélyen szinte fájdalommá nőtte ki magát a vágy. Kihúztam magam, és nem mozdultam. Rettegtem, hogy elárulom beteges érdeklődésemet.
- Csak valami vírus. Egy-két nap és túl leszek rajta – nyöszörögtem, ő pedig elrántotta a kezét, mintha megégette volna. Ilyen rossz érzés neki, ha hozzámér?
- Igen, biztosan – felelte, de nem nézett rám. Jeges rémület kúszott fel a torkomon.

Eltelt két hét, mióta nálam járt. Nem tudom, mit rontottam el. Eleinte mindenütt kerestem a szememmel, és igyekeztem arra mozgolódni, ahol összefuthatunk… aztán lassan feladtam. Egyre jobban eluralkodott rajtam a depresszió. Ha találkoztunk, nagy ívben elkerült, maximum odabiccentett felém. Ez nem lett volna akkora tragédia, ha nem állt volna le beszélgetni mindenki mással, és nem lett volna olyan kedves, hogy attól már kezdett felmenni a pumpám.
Egyik délután mikor már úgy hiányzott, hogy szinte fájt, bementem a könyvtárba, és rákerestem a neten. Több száz lapot dobott fel, és nem győztem válogatni közülük. A doktorija világhírűvé tette az ő köreiben. Nagyon ritka, hogy valaki a gimi mellett már az egyetemi tanulmányait végezze. Az IQ-ja 145 és 150 között van, és ami a legjobban megdöbbentett, 21 éves. Nem tudtam megsaccolni sem, mert tizenhatnak néz ki, de nagy tudása miatt nem tudtam elképzelni, hogy huszonötnél fiatalabb. A wikipédián róla írt életrajz szerint nem csak az agya szenzációs, de a bal lába is. Focikarrierje is felrepíthette volna a csillagok közé, ha nem mond le róla a tudományért. Ledöbbentem. Ilyen szerteágazó tudás és még a sportban is tehetséges? Tényleg nagyon különleges fiú. Most először gondoltam rá úgy, mint egy srácra, aki nem sokkal idősebb nálam.
De mit csináltam, ami miatt kiestem a kegyeiből?
Mikor végleg beláttam, hogy nem akar már barátkozni velem, úgy éreztem egy világ dől össze bennem. Az első tanár, akinek az óráit alig vártam. A jegyeimen is megmutatkozott a dolog, hisz a nála írt dolgozatom csont nélkül ötös lett, úgy, hogy egy árva szót sem tanultam rá. Egyszerűen annyira jól adott elő, hogy minden szava megmaradt az agyamban, így számonkérésnél csak beírtam a válaszokat, és az elsők között lettem kész. Utána maradt egy csomó időm, hogy arcomat a karjaimra fektetve, sóvárogva bámuljam őt. Miközben a szememet legeltettem rajta, bekúszott egy ocsmány darab a gondolataim közé: komolyan egy pasira vagyok rágerjedve már hetek óta? Ezek szerint most derül ki rólam, hogy buzi vagyok? Ez a következtetés úgy lesokkolt, hogy összeszorítottam a szemem, és próbáltam kitörölni a fejemből, de mint egy neonfelirat, úgy villogott az agyamban a szó, amit kimondani sem szeretek. Nincs semmi bajom a melegekkel, de életemben nem is volt semmilyen kapcsolatom velük. Tudom, hogy ide is járnak szép számmal, sőt látásból ismerek egy fiúpárost, akik kézen fogva szoktak sétálni a házak között, míg a spánieljük a földön húzott füleivel elrobog az ablakom alatt. Nem váltanak ki belőlem undort, de szimpátiát sem, ami azt illeti.
Én viszont tagadhatatlanul vonzódom a biológia professzorhoz, hisz mióta először láttam, jóformán állandóan erekcióm van miatta, és nem győzök könnyíteni magamon.  A lányok nem érdekelnek, csak megszokásból viszek haza néha egyet, nehogy csorbuljon a hírnevem, vagy a fiúk megneszeljenek valamit. És a legszomorúbb az egészben, hogyha be is vallanám magamnak, hogy szeretném közelebbről megismerni, akkor is esélytelen vagyok. Úgy tapadnak rá a csajok, mint légy a légypapírra.
Lehet, hogy észrevette, hogy mit vált ki belőlem, és attól undorodott meg? Ez a legvalószínűbb.
Amíg ezeken agyaltam, közben vége lett az órának, és mire felocsúdtam, Dr. Tomlinsonnak már se híre, se hamva. Leejtettem a fejem, és hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a szomorúság.
- Hahó Styles! – vert hátba Liam. – Délután foci!
- Nem megyek…- nyögtem ki. Semmi kedvem nem volt hozzá – Randim lesz.
- Ne már bazmeg! Mostanában sosem jössz velünk sehová, nincs kedved semmihez, totál kezdesz befordulni. Szedd már össze magad! Egy csaj miatt hogy padlózhattál meg ennyire? Ez nem jellemző rád.
- Szakadj már le rólam! Nincs semmi csaj. Sőt nincs is semmi bajom. Mióta elkaptam azt a vírust, hamarabb elfáradok. Ennyi.
- Akkor pláne itt az ideje, hogy mozogj egy kicsit. Lassan kezdesz pocakot ereszteni. Tegnap néztelek tesin, a híres Styles sixpack lassan a múlté – vigyorgott rám. Jól ismer, tudja, hogy a hiúságomra könnyű hatni.
- Jól van te pióca. Hánykor?
- Négykor a nagypályán. Biztosan tele lesz a lelátó jó csajokkal. Zayn szétkürtölte, hogy focizunk. Az államisok jönnek ellenünk.
- Fasza! Elverjük őket, ahogy mindig. – Én is elmosolyodtam. Bár nem tudja valójában mi a helyzet velem, de abban igaza van, hogy ideje abbahagynom a szerencsétlenkedést. Ki kell másznom a gödörből.