2. rész

Sziasztok!

Nem, még nincs szeptember, de annyian megtiszteltetek a kommentjeitekkel, és a bizalmatokkal, hogy feliratkoztatok egy új blogra, amiből szinte még semmit sem mutattam, hogy gondoltam meghálálom nektek egy résszel.

Izgalom a tetőfokon, tenyerem izzad.... remélem szeretni fogjátok....

xxxBecca

H.

Nem tudom mennyi idő telt el, de azon vettem észre magam, hogy feszülten hallgatom a biológia előadást. Ezen úgy megdöbbentem, hogy azonnal testhelyzetet váltottam. Eddig ugyanis előredőltem, a kezemen támasztottam az államat, és még a szám is tátva volt, úgy figyeltem arra, amit Dr. Tomlinson mesélt. Hirtelen hátradőltem, és ijedten körülnéztem, rajtakapott-e valaki, hogy Harry Styles érdeklődve issza magába egy tanár szavait. Hála istennek, egytől-egyig rá figyeltek, kivétel nélkül mindenkit úgy lekötött, hogy senki nem foglalkozott velem. Csupa csillogó szem, és elnyílt száj. Páran az első sorokban jegyzeteltek, a többiek csak hihetetlenül élvezték az előadást.
Ez a fickó tényleg zseniális. Az emberi agy volt a téma, amitől normál esetben az ablakon ugranék ki, úgy unnám magam, de ő olyan oldalról közelítette meg, ami teljesen szokatlan volt. Elmesélte, hogy tizenkét éves korában derült ki, hogy jóval az átlag feletti IQ-val rendelkezik, és nagyon érdekelte, hogy mi az a különbség, ami ezt az eltérést magyarázza. Hétköznapi példákat sorolt agyunk rendkívüli működésének alátámasztására, és egyre többször nevettük el magunkat azon, mennyire természetesnek vesszük azokat a dolgokat, amik egyébként óriási munkával járnak az agynak. Apró kísérleteket iktatott be az előadásba, amit a helyünkön ülve végeztünk el, és ledöbbentünk, hogy mire képes az elménk, úgy, hogy kapacitásának csak  20 %-át használjuk ki maximum (ezt is most tanultam… az állam leesik!) .
Mire felocsúdtam, Dr. Tomlinson éppen összecsukta a mappáját, és becsúsztatta bőrtáskájába, majd felegyenesedve épp rám nézett.
- Köszönöm a szívélyes fogadtatást, remélem élvezhető volt az előadás, és tudtam néhány új megközelítési módot adni a témához. Szeretném megismerni Önöket, hisz egyelőre a nevüket sem tudom. Bár mindenkivel lesz szerencsém találkozni a tanórákon is, mégis szeretném, ha a következő fakultációra írnának egy motivációs levelet, hogy miért választották a biológia fakultációt, mik azok a témakörök, amiben szívesen elmélyülnének, és ki az, aki a továbbtanulásában is komoly szerepet szán ennek a csodás tárgynak. És ha lehet, kézzel írják! Köszönöm. – Na itt kezdtem beparázni. Mit írjak? Miről? Ezt ugye nem gondolja komolyan? Ijedten Liamra, és Niallra sandítottam, akik bólogatva jegyzetelték a prof kéréseit. Azt hittem, álmodok. Most komolyan én vagyok az egyetlen, akinél kiveri a biztosítékot az idétlen fogalmazásával? Mintha általános harmadikban lennénk. Kezdtem bepipulni. Mikor mindenki szedelődzködni kezdett, felkaptam a hátizsákom, és kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy hamarabb leérjek.
- Dr. Tomlinson! – szólítottam meg erélyesen, amikor a háta mögé értem. Megpördült a sarkain, és szinte ijedten nézett rám.
- Igen, Harry?! – Honnan a pöcsömből tudja a nevemet? A szavam is elakadt, a szemöldököm felcsúszott, és egy pár pillanatig csak méregettük egymást. Nehezen szedtem össze magam, a türkizkék szempár fogságában. Megköszörültem a torkom. A mérgem már elillant, igazából azt sem tudtam, mit akartam mondani.
- A fogalmazással kapcsolatban szeretnék kérdezni…- Elfúlt a hangom, kezdtem magam kínosan érezni. Ellazult az arca, és legnagyobb döbbenetemre a karomra tette a kezét.
- Igen, tudom. Michael elmondta, hogy miért vagy itt. Neked nem kell leírnod, hogy miért szereted a biológiát. – Fellélegeztem. – Tőled azt kérem, hogy azt írd le, miért nem! - szaladt mosolyba a szája.
- Őőő… Értem. – Igazából azt se tudtam, hogy hívnak. Egyrészt, mert tudja ki vagyok, milyen rosszul állok bioszból (nehéz lesz innen jó pozícióba kerülni…), másrészt, a bizalmas érintés a karomon úgy ledöbbentett, hogy kihagyott az agyam.
- Van még valami kérdésed? – Az égszínkék szemek szinte égették az arcom, de megerőltettem magam, és viszonoztam a pillantást. Vagyis viszonoztam volna, de a tekintete a számon időzött egy másodpercig, amitől a pihék a nyakamon vigyázzba vágták magukat.
- Nem…. Nincs – suttogtam, majd elfordultam tőle, és szinte kirohantam a teremből.

A folyosóra érve teljes erőből nekirohantam Zaynnek, aki a szekrénynek támaszkodva várt rám.
- Baszd meg Styles! Mi van? Kergetnek? – Kíváncsian sandított a hátam mögé. – Úgy rohansz, mintha egy grizzly csörtetne utánad. Melyik csajtól vagy így begazolva? Nem szoktál te elfutni a szex elől! – És erre a mondatra sikerült Dr. Tomlinsonnak is kilépnie a teremből, és ahogy elment mellettünk, mintha felhúzta volna az egyik szemöldökét, aztán elvigyorodott.
- Hülye vagy Malik! Azért rohanok, mert késében vagyok a fociról. A fiúk kinyírnak, ha megint nem érek oda időben.
- Aha. Persze. Te még életedben nem értél oda pontosan, úgyhogy szar kifogás. De mindegy. Ma elfogadom. Ahogy hallom Mandyt úgy kicsináltad, hogy nem tud ülni a szerencsétlen, úgyhogy elhiszem, ha ma nem akarsz egy újabbat hazavinni. Jó focizást! – fordult el tőlem, és az éppen arra vonuló pompom-lány csapatból kicsípett egy hosszú combú szőkét, a karjával átfogta a nyakát, majd egy nagy cuppanóst nyomott az arcára.
- Helló bébi! Hogy is hívnak? … Mindegy. Este elviszlek motorozni.


_______________________________________________________________


L.

Úgy éreztem, nagyon nehezen lendülök bele. Komolyan meg kellett erőltetnem magam. Teljesen más szituáció, amikor fiatal diákok érdeklődését kell felkelteni, mint amikor hozzám hasonló elvakult tudósokkal mélyedünk el egy témakör rejtelmeiben. A jegyzeteimre pillantottam, de rájöttem, hogy a száraz tananyagátadás ide kevés, mint mackósajtban a brummogás. Nagyot sóhajtva csuktam be a mappámat, és felemeltem a fejem. Végignéztem a termen és újra megakadt a tekintetem az izgató, göndör fiún, a legfelső sorban. Erős késztetést éreztem. Le akartam nyűgözni. Azt akartam, hogy elámuljon, hogy egyetlen előadásomtól megkedvelje a biológiát és ezentúl örömmel járjon az óráimra. Magamnak sem tudtam megmagyarázni az egészet, de az agyam villámgyorsan szortírozta az információkat. Ide emóciók kellenek. Meg kell tapasztalniuk, mennyire nem ismerik a saját elméjük határtalan képességeit.
Körülbelül az óra felénél járhattunk, amikor egy gyakorlatot csináltattam velük, és végre volt alkalmam kiértékelni a reakcióikat. Mindenhonnan csillogó szemek, mosolygó, vagy eltátott szájak, és érdeklődő, vagy feszülten figyelő arckifejezések köszöntek vissza. Óvatosan a legutolsó sor felé néztem, és ledöbbentem. A szépfiú a tenyerén nyugtatta az állát, és teljesen el volt veszve. Gyönyörű, dús ajkai résnyire nyitva voltak, és pislogás nélkül figyelt. Amikor ránéztem, hirtelen megrázta a fejét, aztán hátradőlt, és körülnézett. Szerintem megijedt, hogy a többiek is észreveszik, hogy az ultramenő rosszfiút is érdekelheti a tananyag. Mekkora ciki lenne?!
Az előadás további részét már megkönnyebbülve, mosolyogva adtam elő, sokszor hangos nevetést kicsikarva a társaságból. Azt mondják, a humor az intelligencia fokmérője. Ezt az állítást alátámasztja, hogy bármikor képes vagyok sziporkázni, és bármilyen társaság fogékonyságát felmérem pillanatok alatt, aztán az ő befogadóképességükhöz igazított poénokkal hamar meg tudom kedveltetni magam. Ez az előnye a briliáns agynak. A hátránya, hogy egyszerre több szinten tudok gondolkodni. És most, az előadásom kellős közepén például egyfolytában azon dolgozott az agyam egyik fele, hogy kellene közelebbről megismernem a smaragd szemek tulajdonosát. Kikészített a dolog. A diákom. Fiatalabb legalább 4 évvel, és ezerszer tapasztaltabb az élet dolgaiban. De a legnagyobb probléma, hogy annyira hetero, amennyire csak lehet. Nem érzékeltem semmit, ami okot adott volna a bizakodásra, hogy a saját neméhez vonzódik.
Ezt a csatát elvesztettem, mielőtt elkezdődhetett volna….

Amikor lejárt az idő, sőt pár perccel később, lezártam a témát egy gondolatindító eszmefuttatással, majd megkértem őket, hogy a következő előadásig írjanak pár sort arról, miért járnak erre a fakultációra. Ahogy végignéztem a termen, láttam, hogy Harry arca elvörösödik. Felbosszantottam.
Sejtettem, mi baja van, de nem akartam megkönnyíteni a dolgot azzal, hogy a többiek előtt kivételezek vele.
Amikor elfordultam az asztalomhoz, és összepakoltam, hallottam, hogy dübörög lefelé a lépcsősoron. Tudtam, hogy ő az, de nem számítottam arra a mély, velőig borzongató hangra, amivel közvetlenül a hátam mögött megszólalt.
- Dr. Tomlinson! – Tetőtől talpig libabőrös lettem attól, ahogy kiejtette a nevemet, és a képektől, amik a képzeletemben jelentek meg. A fantáziámban előtte térdeltem, és épp a nadrágját gomboltam ki, ő pedig erőtlenül ellenkezve szólított meg. Megpördültem, és igyekeztem rendezni a vonásaimat, hogy ne lássa rajtam, mennyire megijedtem saját magamtól.
- Igen, Harry ?! – Úgy ki voltam ütve, hogy véletlenül a keresztnevén szólítottam. Most ő zavarodott össze egy pillanat alatt. Mindketten lefagyva álltunk. Természetesen ő lett úrrá hamarabb a zavarán, és a fogalmazásról kérdezett. Még mindig hatása alatt voltam a hangjának, ezért kapásból rávágtam, hogy neki nem kell megírnia. Aztán a pillanat töredéke alatt eszembe jutott a megoldás, hogy mégis láthassam a kézírását, és grafológiai tanulmányaimat előhívva, kiértékelhessem a jellemét.
Mikor meghallotta, hogy mégis meg kell csinálnia, csak másképp, mint a többieknek, újabb döbbenet.
Először szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Én pedig képtelen voltam megállni, hogy csókra teremtett ajkakra tapadjak a pillantásommal. Közben észre sem vettem, de önkéntelenül megfogtam a karját, amitől mintha rajta is libabőr futott volna végig. Ennyire taszítanám?! Elkeserített a gondolat. Ezt betetézte azzal, hogy ahogy szabadulni tudott tőlem, szinte kirohant a teremből. Nehézkesen emeltem fel a táskám, és indultam utána.
A folyosóra lépve épp egy beszélgetésfoszlányt hallottam meg:
… mintha egy grizzly csörtetne utánad. Melyik csajtól vagy így begazolva? Nem szoktál te elfutni a szex elől! – egy gyönyörű, fekete fiú állt Harryvel szemben, és vigyorogva szólt be neki.  Gondolom a barátja. És szerinte Harry a szex elől menekül? Meglepetésemben el is vigyorodtam. Nem is sejti, mennyire telibe trafálta.