6. rész

Sziasztok!

A második iskolanap nehézségeinek elviseléséhez egy résszel szeretnék hozzájárulni.
Picit "rendhagyó" abban az értelemben, hogy eddig mindig mindkét szemszöget láthattuk A tanítványban.... most azonban csak Louis gondolatait és élményeit kapjátok meg, és a következő részben lesz Harryé, mert nem akartam megszakítani a cselekményt, viszont így túl hosszúra sikerült. Elnézést, remélem megbocsájtjátok nekem. Ígérem, hamar hozom a következőt, abban úgy sem lesz semmi meglepetés ( de azért talán elolvassátok , hogy Harry hogy élte meg ezt a furcsa napot) ...
Jó olvasást, és ezredszer is örök hála azoknak, akik megtisztelnek a kommentjeikkel. Én vagyok a legmacerásabb író, tudom, és bocsánatot kérek érte, de mindenkinek vannak hibái :P:)

Ezt a részt szeretném Boo ∆-nak ajánlani, remélem sikerül vele örömöt szereznem neki. Minden kedves állandó olvasómnak hálás köszönet, és millió puszi:

Becca

L.

Teljesen fel voltam dobva. Fütyörészve szedtem elő a focicuccomat. Eszembe jutott, hogy a főiskolai mezem van nálam, de úgy voltam vele, majdcsak adnak a srácok egy Silver Mountaines pólót. Betettem egy kontaktlencsét, nehogy eltörjék a szemüvegem, aztán felvettem a lábszárvédőt és ráhúztam a zoknimat, majd belebújtam a sima sportcipőmbe. A stoplist majd a pályán veszem fel.
Bezártam az ajtót és idiótán szökdécselve indultam el a nagypálya felé.
Mikor kiértem a kis műdomb mögül, és már ráláttam a helyre, felpezsdült a vérem. Egy rakás srác állt a füvön. Éppen bemelegítettek. Ahogy közelebb értem, a szemem automatikusan a göndör fürtöket kereste, de nem járt sikerrel. Kicsit elszomorodtam, de aztán erőt vettem magamon. Jobb is, ha Harry nincs itt. Épp kezdek kilábalni az iránta érzett reménytelen vonzódásomból.
Leszaladtam a rézsűn, ahol lányok ültek csoportokban, és kiguvadt szemekkel tapadtak a srácokra.
Niall már messziről észrevett, és kiabálva integetett. Mikor odaértem hozzá, kezet nyújtott, majd melegen megszorongatta a tenyeremet.
- Úgy örülök, hogy eljött! Idenézzetek fiúk! Megszereztem a tavalyelőtti év legtehetségesebb főiskolai csatárát. - Erre mindenki felkapta a fejét. Mikor rájöttek, hogy én vagyok az, kételkedve méregettek. A fekete szépfiú kifejezetten ellenségesen.
- Ki? Ő? Ne röhögtess már. Biológia professzor, nem csatár. - Niall épp készült visszavágni, de a karjára tettem a kezem.
- Hagyd! Majd meglátjuk, hogy alakul. Vagy elfelejtettem focizni, és akkor jobb, ha nem kürtölöd világgá az előzményeket, vagy nem felejtettem el, és akkor neki is leesik a tantusz. - Rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
Nekiálltam bemelegíteni. Elsőre lefutottam öt kört a pálya körül, aztán elkezdtem a szokásos gyakorlatokat. Magamon éreztem a srácok pillantásait. Láttam, hogy kezdenek elbizonytalanodni abban, hogy a két dolog kizárja egymást. Mármint hogy tanár vagyok, és mégis tudok focizni. Épp a lábamra hajoltam rá, a fejem a bokámmal egy vonalban lógott, amikor megjelent a látóteremben két hatalmas láb, formás vádlikban folytatódva. Elég közel állt meg hozzám, hogy ne lássam az arcát. Felegyenesedtem és megfordultam. Legnagyobb döbbenetemre Harry állt tőlem alig egy lépésnyire, és úgy nézett, mintha meg akarna ölni.
- Mit keres itt? - kérdezte olyan halkan, hogy csak én hallottam. – döbbenet, level2. Miért kérdezi ezt tőlem ilyen hangon?
- Nem értem a kérdésedet. Niall meghívott, és én eljöttem. Talán zavarlak? – én is halkan kérdeztem vissza. Több okból sem akartam, hogy mások is meghallják, de a legfőbb ok az volt, hogy sejtelmem sem volt, hová fajul ez a beszélgetés. A szemét az enyémbe fúrta, beharapta az ajkát, aztán egyszercsak kurtán felnevetett.
- Áááá…szóval a drága Niall. Sejthettem volna. - mindentudó arckifejezése kezdett idegesíteni.
- Tessék? Ezt most már tényleg nem értem. Még egyszer megkérdezem zavarlak? – próbáltam halkan, de nyomatékosan beszélni. Harry arcáról lehervadt a mosoly, és még közelebb lépett. Már majdnem összeért a karunk.
- Igazából nem zavar, csak nem tudom eldönteni, hogy azért van itt, mert arra számított, hogy én nem leszek itt, vagy pont azért jött el, mert tudta, hogy itt leszek, és ki akart borítani. - A szemei tűzben égtek, a szavai elfojtott indulatokról árulkodtak. Próbáltam feldolgozni az információkat, de nem boldogultam vele. Mindig több ismeretlen szerepelt az egyenletben, mint amivel megbirkóztam volna.
- Harry! Kérlek! Nagyon feszült vagy, és nem tudom mitől. - A karjára tettem a kezem, és talán egy hangyányit meg is simogattam.
 - Titkon reméltem, hogy itt leszel, de nem emiatt jöttem el, hanem mert nagyon szeretek focizni. – Mikor kimondtam, már tudtam, hogy nagy baklövés volt, de az én idegeim is kezdték felmondani a szolgálatot, mert a másik félből szinte sütött az indulat. Most viszont egy pillanat alatt elpárolgott a dühe, és a helyét tanácstalanság vette át.
- Mi az, hogy titkon remélte, hogy itt leszek? - Elhúztam a kezem a karjáról, de legnagyobb meglepetésemre, az övé követte az enyémet, és megfogta a csuklómat. Felém is dőlt, már csak egy tenyérnyi távolság választotta el az arcunkat. A smaragdzöld szemek úgy pásztáztak, mint egy szkenner. Kezdtem elvörösödni. Mély levegőt vettem.
- Mostanában alig találkoztunk, és örültem hogy láthatlak. - Egyszerre sóhajtottunk fel. Még mindig nem bírtam ránézni. Valaki begyalogolt a látóterembe, egyenesen felénk tartva, ezért felnéztem. Harry is érzékelte a közeledőt. A pillantása a számra siklott, ami nyitva volt, és felszínesen lélegeztem rajta. Aztán megnyalta a sajátját, és még egy nagyot sóhajtott, amitől a lehelete az arcomat simogatta. Mentolos illata volt. Esküszöm, egy hajszál választott el attól, hogy azonnal felé hajoljak és megpróbáljam megízlelni az ajkát. Niall lépett oda hozzánk.
- Hello! Valami gond van? - kérdezte, és a szeme egyikünkről a másikunkra ugrált. Harry áthelyezte a testsúlyát, és eltávolodott tőlem.
- Dehogy. Mi baj lenne? - Olyan fesztelenül mosolygott, mintha mi sem történt volna. - Dr. Tomlinsonnal most beszéltük meg a stratégiát.
- Jaaaa. Akkor jó - vigyorodott el a szőke fiú. - És mi lesz az? - Kérdőn nézett rám. Azt se tudtam hol vagyok, pedig mindketten tőlem várták a választ. Az agyam nagyobb sebességre kapcsolt, aztán átöleltem Niall vállát, és a pályára sétálva ecseteltem neki a koncepciómat, ő pedig lelkesen bólogatott.
Az első félidő azzal telt, hogy felmértem a játékosokat. A mieinket éppúgy, mint az ellenfél csapatát. Niall és a fekete szépfiú nagyon tehetségesek, Liamnak is van keresnivalója a pályán. Az ellenfél csapatából összesen két ember volt, akire oda kell figyelni, a többi szóra sem érdemes. És Harry….
Hát róla nem tudtam eldönteni, hogy kétballábas, vagy agyamputált. Olyan volt, minta kómában lenne. Azt se tudta, mikor merre van a labda. Zayn (közben megtudtam, hogy így hívják) oda is kiabált neki:
- Styles! A rohadt életbe! Szedd már össze magad! Mi van veled? - Harry visszanézett rá, valamit dünnyögött az orra alatt, de válaszra se méltatta, tovább kóválygott a füvön. Mikor egy támadás épp arra indult el, ahol ő állt, láttam rajta, hogy észre sem veszi. Megindultam, hogy kivédekezzem a dolgot. A kis, alacsony, zömök fiú, aki úgy közeledett mint egy ágyúgolyó, nem számított rám, csak Harryt figyelte, így oldalról szépen kicseleztem és leszereltem egy pillanat alatt. Azzal viszont nem számoltam, hogy pont azon bukik el a dolog, hogy a göndör szépfiú arra sem képes, hogy ellépjen az útból. Az ő lábában akadtam el, és felrepültem a levegőbe. A kis köpcös átugrott Harryn, de nekem esélyem sem volt. Úgy zuhantam rá, mint egy liszteszsák, és nagyot nyekkentem. A feje jól becsapódott a fűbe, ahogy még én is nagyot löktem rajta az eséstől. A szeme kipattant, ahogy földet ért, és rám fókuszált. Annyira megijedtem, hogy egy pillanatig csak figyeltem az arcát, nem lett-e komolyabb baja. Amikor felfogta, hogy rajta hasalok, elvigyorodott, és a bal kezével, amin rajta feküdtem, gyengéden végigsimított az oldalamon.
- Na haragudj! - nyögtem ki, és kezdtem róla felkászálódni.
- Szóra sem érdemes! Maradj, amíg jól esik. - Tegező formulájától meglódult a vérem. A mellkasára támaszkodva próbáltam felnyomni magam, de megelőzött. Két keze a csípőmre tapadt, és feltolt egyetlen mozdulattal. Amikor ő is felpattant, megfogott a vállamnál, és közelről a szemembe nézett.
- Minden rendben? - Csak bólogatni tudtam, a hangomat elvitte a cica.
- Akkor jó! - Lehajolt, leporolta a nadrágját, és sántikálva eltávolodott tőlem. Én pedig ott álltam, földbegyökerezett lábakkal.
Láttam, hogy cserét kér. Meg is sajnáltam, hogy miattam sérült meg, de ahogy a fejét lehajtva ült a padon, nem fogta a bokáját, tehát nem lehettek komoly fájdalmai.
Megnyertük a meccset, két gólt is rúgtam, úgyhogy elégedett voltam magammal. A srácok odajöttek gratulálni, még Zayn is kezet rázott velem, ami tőle elég nagy szó. Meg is ígértették velem, hogy ezentúl rendszeresen lejárok velük focizni, és én örömmel mondtam igent. Odalépett hozzám Mr. Winters, és megdicsérte a második gólomat. Azt mondta, ilyen szép átívelést még nem látott ez a pálya. Elbeszélgettük az időt, mire körülnéztem, már teljesen üres volt az egész hely.
Szerettem volna látni Harryt, de ezek szerint erre ma már semmi esélyem.
A táskámat a vállamra véve ereszkedtem le a lépcsőkön az öltözőkhöz. Levetkőztem, a cuccaimat a szekrénybe pakoltam, és elsétáltam a tusolókhoz. Kimondhatatlanul jól esett beállni a zuhany alá. Mikor ráestem Harryre nem is éreztem, de most meglepődve konstatáltam, hogy a combomon alakul egy szép nagy zúzódás. Előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Lépések zaját hallottam, majd egy fojtott nyögést.
Felkaptam a fejem, és ott állt ő, teljesen meztelenül, a törölközője a vállán átdobva, arcán mélységes döbbenet. A szeme hatalmasra nyílt, a légzése felszínes volt. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek, éreztem, hogy felizgulok, de mégsem voltam képes elfordulni.
Olyan gyönyörű, hogy az leírhatatlan. A bőre hibátlan, finom tejeskávé árnyalatú, alatta mindenütt izmok vibrálnak. Nem tudtam megállni, hogy leplezetlenül végigmérjem. A nyakán liftezett az ádámcsutkája, a kulcscsontja melletti kis mélyedésben lüktetett egy ér. A mellkasa akadozva emelkedett és süllyedt. A gyomránál furcsa anyajegyeket láttam, de nem tudtam jól megnézni őket, mert a hat kocka számolása elvonta a figyelmemet. De ott sem tudtam elidőzni, mert a v vonala úgy vonzotta a tekintetem, mint a mágnes. És ahová vezette a pillantásomat, ott volt végem, mint a botnak. Akkorát nyögtem, mikor megláttam hatalmas, merev péniszét, hogy visszhangzott az üres helyiség. Pár másodpercig pislogás nélkül bámultam, aztán muszáj volt felnéznem az arcába. A szeme fekete volt, a fejét félig lehajtotta, göndör fürtjei előrehullottak. Mély lélegzetvételeihez elnyíltak az ajkai.
- Harry! - A nevét is nyögve ejtettem ki. A testem előre mozdult, nem voltam ura a cselekedeteimnek.
Elindult felém, és szinte felfalt a szemével. Már csak pár lépés választott el bennünket egymástól. Mindketten hangosan ziháltunk, merev szerszámaink egymás felé mutattak, de egyikünk sem takarta el magát.  Nem tudtam, mi következik, de nem is érdekelt. Az agyam, életemben először parkolópályára került, és az ösztöneim vették át az irányítást.
Lassan mozgott, hosszú lábait óvatosan tette egymás elé. Ahogy az arcát néztem, az volt a benyomásom, nála sincs már kontroll. Mikor fellépett a zuhanytálca szélére, több mint egy fejjel magasabb volt nálam. A tekintetem újra végigsiklott a testén. A farkam szinte rángott, annyira fel voltam izgulva, és ahogy egyre lejjebb vándorolt a pillantásom, végre eljutottam az övéhez. Egy apró, fehér csepp rezgett feszes makkján, és bennem olyan erős késztetés támadt, hogy a nyelvemre vegyem, amilyet még nem éreztem soha. Ahogy előrehajoltam, a torkából mély morgás szakadt fel, felemelte a kezét, ujjai a hajamba túrtak. Ez volt az első intim érintés, ami kettőnk között zajlott, de olyan hatást gyakorolt rám, hogy beleszédültem.
- Louis! - csak a nevemet mondta ki, de ettől az egyetlen szótól fuldokolni kezdtem. 
És abban a pillanatban, amikor kinyújtott nyelvemmel végigsimítottam selymes makkján, léptek zaja törte meg a csendet.
Úgy ugrottunk szét, mintha máris rajtakaptak volna bennünket. Harry lekapta a válláról a törölközőt, és maga köré tekerte, én pedig hátat fordítottam, és elzártam a meleg vizet. Egyre közelebb csattogtak a cipőtalpak, majd egy férfihang közvetlenül mögöttem szólalt meg.
- Mit csinálsz te itt? – elég számonkérő volt a hangfekvés. Azt hittem Harryhez beszél, és meg akartam védeni, de nem jött semmi válasz a kérdésre. A vállam fölött hátranéztem, és rájöttem, hogy egyedül vagyok a gondnokkal, aki csípőre tett kézzel áll a hátam mögött. Harryt elnyelte a föld.  Megköszörültem a torkom, de sajnos nem tudtam megfordulva nyomatékot adni a szavaimnak, mert a jeges zuhany ellenére, még mindig nem voltam szalonképes.
- Dr. Tomlinson vagyok, a biológiaprofesszor, és éppen zuhanyozom.
- Óóó! Dr. Tomlinson, bocsásson meg! Hátulról olyan, mint egy gyerek. Elnézést. - Hallottam, ahogy nagy testével elfordul, és kifelé igyekszik. - Szerencséje, hogy lejöttem, mert épp be akartam zárni az öltözőt, de láttam a ruháját a padon. Fürödjön csak nyugodtan. Ha elmegy, csak csukja be az ajtót, majd locsolás után belakatolom. - Távolodó hangja már a folyosón visszhangzott.
Próbáltam összeszedni magam. Homlokomat a hideg csempének támasztottam, és megállíthatatlanul ziháltam. A vágytól száguldó vérem, a lebukástól való félelem adrenalin-löketével párosulva, olyan feszültséget szült, hogy minden tagom reszketett. A hideg zuhany már csak rátett egy lapáttal. Lenéztem, és megállapítottam, hogy vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Mert bár hiába vacogtam már vagy öt perce, az erekcióm továbbra is kitartott. Ahogy becsukott szemeim előtt megjelent Harry meztelen képe, még meg is rándult, a golyóim pedig összehúzódtak.
- Harry!! - kiáltottam bele a csendbe. Reszketve vártam a választ, de csak saját hangom verődött vissza a falakról. Lemondóan hajtottam le a fejem, és marokra fogtam a péniszemet. Muszáj segítenem magamon, ha emberek közé kell mennem, hogy hazajussak.