3. rész

Sziasztok kedves Olvasóim!
31 feliratkozó egy új blogon, az nagyon nagy szám.... legalábbis nekem az. Hálásan köszönök mindent, a belém vetett bizalmatokat, a feliratkozásokat, a kommenteket ( tudjátok, hogy függő vagyok...) és a szerettemeket.
Hoztam nektek még egy részt, ami bár picit rövidebb, mint a többi, de ígérem lesznek háromszor ilyen hosszúak is. Még csak a bemelegítés időszakában vagyunk, ezek a részek inkább csak kóstolónak számítanak.
Kellemes olvasást, és szép hétvégét nektek. (Tanfolyamon fogok rohadni, úgyhogy a kommentjeitekkel kellene átvészelnem.... segítsetek!! :DD)

xxxBecca

 

                                                                  

L.

Egy hét telt el mióta a Silver Mountain magániskolában tanítok, de még nem sikerült megszoknom a korai kelést. Amíg a saját ritmusomban élhettem, általában hajnalig dolgoztam, viszont tíz előtt soha nem dobott ki az ágy. Most viszont hétkor ki kell másznom a párnák közül, ha nyolcra emberi alakot akarok önteni. Márpedig akarok….nagyon is! Ma lesz a következő órám a harmadikosokkal, köztük a zöldszemű szörnnyel ( így neveztem el magamban Harryt), és ez különös izgalommal tölt el.
(A múlt héten már volt egy biológiaóra, de arról Mr. Winters elkérte a három fiút, mert gőzerővel készülnek a megyei selejtezőre, és a három focizsenire nagy szüksége van a csapatban. Niall és Liam, a két kedves, szőke srác kelletlenül kezdett kászálódni, és először nem is értettem, hogy miért, de Niall, a fogszabályzós fiú hozzám lépett.
- Dr. Tomlinson! Nagyon sajnálom, hogy el kell mennünk. Nem haragszik, ha megkérünk valakit, hogy vegye fel telefonnal az órát, hogy később meghallgathassunk? – komolyan, teljesen meglepődtem. Ennyire sikerült felkeltenem az érdeklődésüket, vagy ennyire izgulnak az év végi kettes miatt? Mondjuk nekik nem nagyon kell, ha az átlagukat nézem. Csak Harry Styles jegye ad okot az idegeskedésre. Persze ő sehol.
- Nem,dehogy! Nagyon örülök, ha érdekel benneteket a biológia. Természetesen én magam veszem fel, és átküldöm mindhármótoknak e-mailben. Megfelel így?
- Jaj, nagyon köszönöm, professzor úr! Nagyon kedves öntől.
- Csak Dr. Tomlinson, vagy Louis. Kérlek, szólítsatok bátran Louisnak! Nem vagyok hozzászokva a hivatalos megnevezésemhez.
A szöszi fiú teljesen elpirult. - Rendben, megpróbálom, de nekünk ez lesz nagyon furcsa… Bár az sem hétköznapi, hogy egy tanár ilyen fiatal - tette még hozzá elgondolkozva.
Egymásra mosolyogtunk, aztán odalépett a haverjához, és elindultak az ajtó felé. Már majdnem kiértek, amikor Harry esett be kifulladva. Felkaptam a fejem a futó léptek zajára, és a vállak felett összeakadt a pillantásunk. Én is benntartottam a levegőt, és legnagyobb meglepetésemre, ő is. Nem tudtam hová tenni az ilyen momentumokat. Nyilván nem ugyanabból az okból jön zavarba mint én, ahányszor csak meglátom, de legalább kiváltok belőle valami szokatlan reakciót. Liam a vállára tette a kezét, megfordította, és miközben a szituációt vázolta neki, már tolta kifelé az ajtón. Harry még egyszer visszanézett, és mintha szomorúságot láttam volna a smaragd szemekben.

Ígéretem szerint rögzítettem az órát, és kiakadtam magamon, milyen ideges lettem, mikor az e-mail címlistában azt a bizonyosat kerestem. Szinte reszketett a kezem, ahogy a küldésre nyomtam.

A következő napok eseménytelenül teltek. Lassan berendezkedtem a lakásban, és vettem egy-két dolgot, amitől otthonosabb lett. A tanároknak sorházakat építettek, ahol egy keskeny, kétszintes lakrész illette meg a bentlakó pedagógusokat. Akinek családja volt, annak a városban béreltek lakást, és volt, aki eleve a környéken lakott. A hozzám hasonló, magányos farkasoknak egy nappali-konyha a földszinten, valamint egy apró fürdőszoba, az emeleten pedig egy háló, egy dolgozószoba, vagy gardrób (a nők nyilván a dolgozóról tudtak könnyebben lemondani) és egy fürdőszoba. Ennyi, de ez is bőven elég. Varrattam egy sötétítőfüggönyt a rövidáru boltban a King streeten, mert rosszul éreztem magam, hogy belátnak az életembe, bár szerintem a kutya nem kíváncsi rá. Mégis megnyugtatott, amikor feltettem.
Kategorikusan elutasítottam a kolléganők nem is két, hanem inkább egyértelmű ajánlatait, pedig volt belőlük bőven. Borzasztó igazságtalan az élet. Annyi nőm lehetne, mint égen a csillag, és nekem egy pasi kellene.)

Így aztán a második hétfő reggelem azzal telt, hogy ruhát válogattam, hogy minél jobban nézzek ki a fakultáción. Nagy nehezen kiválasztottam egy sima, szürke, állógalléros pólót, és egy fehér nadrágot, ami az utolsó divatot követi. Olyan szűk, hogy ugrálnom kell benne, hogy magamra rángassam. Nem értem, miért jó ez mások szerint, de ha ez a divat, fejet kell hajtanom.
Szedtem a lábaimat a terem felé, hogy elsőnek érkezzek. Szeretek pár percig koncentrálni az előadás előtt, még egyszer végiggondolni a memóriafogasra felakasztott témaköröket, hogy minden flottul menjen.
Ahogy beléptem, a földbe gyökerezett a lábam. Ott ült Harry Styles, az első padsorban, és olvasott. Amikor meghallotta a lépteimet, felkapta a fejét, és hirtelen becsapta a könyvet, aztán eldugta a pad alatt. De nem volt elég gyors, a saját könyvemet egyetlen sarkáról felismerem bárhol. Nem tudtam uralkodni a vonásaimon, mosoly terült szét az arcomon.
- Jó reggelt Mr. Styles!
- Dr. Tomlinson! - biccentett felém, és fülig pirult. Eluralkodott a szokásos tanácstalanságom a reakciója láttán. - Hogyhogy ilyen korán itt vagy?
- Önre vártam - válaszolta halkan. Közelebb léptem hozzá.
- Rám? Miért? - Még jobban meglepett amikor torkot köszörült, mert elfulladt a hangja.
- Lenne pár kérdésem a múlt heti órai munkával kapcsolatban. Mivel nem voltunk ott, a hangfelvétel alapján nem tudom elképzelni a kísérletet. - Lesütötte a szemét, és rettentő zavarban volt. - Szeretném megkérdezni, hogy nem mutatná-e be délután, ha az ideje megengedi?
Felszedtem az állam a földről, de a hangomat még nem találtam meg. Így én is torkot köszörültem, és feltoltam a szemüveget az orrnyergemen.
- Hogyne! - Ennyi telt tőlem. Konkrétan lángoltak a füleim, és reszketett a kezem. Ha ez a fiú ilyen hatással lesz rám a továbbiakban, nagyon nagy bajban leszek.

_______________________________________________________________

H.

Elaludtam. A rohadt életbe. Pedig este, szokásaimmal ellentétben majdnem időben kerültem ágyba, miután lekoptattam Deboraht, a másodikos szépségkirálynőt. Hónapok óta kerülgettem már, és pont tegnap este akarta beadni a derekát, de valami megmagyarázhatatlan okból semmi kedvem nem volt hozzá.
Az agyam a holnapi bioszóra körül járt. Vajon Dr. Tomlinson mindig olyan szenzációs előadást tart, mint a múltkor, vagy a fakultáció csak egy beetetés volt, és a sima órák ugyanolyan dögunalomba fulladnak, mint ez elődjénél?
Ezzel a gondolattal aludtam el, és most kiderült, esélyem sincs, hogy választ kapjak az esti kérdésemre, mert egyszerűen lekésem. Kipattantam az ágyból, fogkefével a számban rohangáltam a szobában, miközben a ruháimat rángattam magamra, majd anélkül lódultam ki az ajtón, hogy legalább egy kávét ittam volna. Végigszaladtam a füvön a főépület felé, nem érdekelt, hogy a gondnok utánam kiabált, hogy beárul az igazgatóságon, és zihálva estem be az ajtón, ahol épp Liam és Niall jöttek kifelé. A válluk fölött átnézve pont a prof kék szemeibe néztem, és mintha enyhe szomorúságot láttam volna bennük. Teljes tanácstalanság uralkodott el rajtam, de a srácok közben már azt magyarázták, hogy fociedzésre kell mennünk azonnal. Ennyit a napomról.

Este, a szobámban ültem, és Zaynre vártam, hogy elmenjünk motorozni. Hogy elüssem az időt, beléptem a mail fiókomba, és átnéztem a leveleimet. Mikor megláttam, hogy Dr. Tomlinsontól jött üzenet, nagyon megörültem. Kinyitottam, és egy csatolt hangfájl volt benne. Rákattintottam, és láttam, hogy 45 perces. Belehallgattam, és rájöttem, hogy az óra felvételét küldte át. Mekkora jó fej már, hogy felveszi és átküldi, hogy ne maradjunk le. Őrület a pasi, annyi szent!
A hangja rekedtesebben szólt a felvételen, mint a valóságban, és épp kezdtem magam beleélni, mikor Malik csörtetett be a szobámba.
- Na mizu haver? Indulhatunk? - Megtorpant. - Mit művelsz? - kérdezte, és enyhe undort láttam az arcán, mikor felfogta, hogy mit hallgatok. - Ez az új csávó? Az a Dr. Toplinson, vagy ki?
- Az. Dr. Tomlinson. Átküldte az óra anyagát, amiről lemaradtunk - mondtam, és közben nagyon füleltem.
- ÉÉÉs??? Ne bazmeg, hogy meg is hallgatod?! - Hirtelen észbe kaptam.
- Lószart! Csak nem tudtam mi az, és ki akartam deríteni, hogy legalább ne nézzen tök hülyének. - Zayn még mindig fürkészőn nézett rám. - Tudod, hogy tőle függ, hogy meghúz-e év végén. Anyámék kinyírnak, ha nem megyek át. - Úgy láttam a magyarázatom kielégítette, mert elvigyorodott.
- El is hiszem. Én meg kinyírlak, ha nem vakarod össze magad két percen belül. Odarendeltem a kocsmába két jó bőrt az akrobatikus rock and roll csapatból. - Hirtelen az élettől is elment a kedvem.
- Ne már Malik! Azt beszéltük meg, hogy motorozni megyünk!
- Ne már Styles! Majd megmondod, hogy berregjen, miközben hátulról bevágsz neki! Elvigyorodott a saját poénján, és kifordult az ajtón.

Éjjel sétáltam haza, át a kerteken, mert arra rövidebb. A tanári házak előtt vitt az utam, mikor a szélső lakásban mozgásra lettem figyelmes. Megtorpantam. Amikor felismertem, hogy ki matat az ablaknál, hirtelen hátraléptem vagy hármat, ki a lámpa fényköréből, egészen a fa alá, aminek ágai fedezéket nyújtottak.
Dr. Tomlinson egy széket cipelt épp a hatalmas, kertre néző ablakhoz, és cipőjéből kilépve, valami anyagot ráncigálva fellépett rá.
Nyújtózkodott, és az ablak fölött próbálkozott valamivel. Rájöttem, hogy sötétítőt tesz fel a karnisra. A gyomrom összehúzódott, és megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába. Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy „bassza meg, eddig beláthattam volna hozzá”. Ennek semmi értelme nem volt, de az emberi agy, mint tudjuk kifürkészhetetlen, ahogy Ő mondaná.
Nem túl magas termetével még a székről sem érte fel rendesen az ablak felső szélét. Lábujjhegyre állt, szűk, fekete nadrágja és fölcsúszott pólója között kilátszott a hasa. Feszes, karamell bőr, majdnem élesen kivehető kockák és egy vékony szőrcsík a köldökétől lefelé.
A szám kiszáradt, a torkomba gombóc nőtt, és a gyomrom reszketni kezdett. Mi az isten van velem? Gyomorrontásom van? Vagy elkaptam valamit a rock and roll angyaltól? Kényszerítettem magam, hogy elforduljak a prof ablakától, és a gyepen átvágva siettem haza. Nem tudtam elaludni, hiába akartam. Ott motoszkált az agyamban, hogy nem hallgattam meg az óráját. Felvettem a fülesemet, és az ágyban fekve kapcsoltam be a lejátszót. Ahogy a fejemet kitöltötte a hangja, csukott szemhéjaim mögött felderengett az alakja. A kép, ahogy a széken ágaskodva megláttam a bőrét. Már félig aludtam, így az agyam nem tudta megkongatni a vészharangot. A kezem a bokszerembe csúszott, ahol olyan erekció várta, hogy körülbelül két perc kellett ahhoz, hogy megfeszült izmokkal, mélyeket nyögve élvezzek el.
Csak akkor tudatosult bennem, hogy mit műveltem, amikor lassan elcsitult a légzésem. Olyan mérhetetlen undor és kétségbeesés uralkodott el rajtam, hogy összegörnyedve rohantam a fürdőszobába, ahol kiadtam magamból a hamburgert, amit még a kocsmában ettem. Próbáltam nem gondolni arra a beteges dologra, hogy a biosztanárról fantáziálva maszturbáltam. Inkább azt beszéltem be magamnak, hogy tényleg gyomorrontásom lehet…

Egész hétvégén nem bírtam kiverni a fejemből. Pedig próbáltam, komolyan! Zaynnel hulla részegre ittuk magunkat pénteken, szombaton egész nap filmeket néztem a kanapén fetrengve, másnaposan, aztán délután úgy döntöttem, fizikailag kell kinyírnom magam, úgyhogy felhívtam Niallt és rábeszéltem, hogy menjünk el gyúrni. Majdnem három órán át űztem a testem, de amikor az ájulás szélén állva beestem az ágyba, elkeseredetten vettem tudomásul, hogy nem használt. Újra Dr. Tomlinson képe jelent meg, és az indokolatlan vértolulás az alsómban. A fejemre húztam a párnát, és úgy káromkodtam, mint egy kocsis.
Hétfőn reggel feladtam. Muszáj látnom, de nem csak a fakultáción. Beszélni akarok vele. Hallani a hangját, ahogy hozzám szól. Már hajnali nyolckor a suliba siettem. Amikor benyitottam, a könyvtárosnő úgy nézett rám, mint egy UFÓ-ra.
- Styles! Már megmondtam, hogy nem tartunk Playboy évkönyvet! - Elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott a fogadás, mikor egy rekesz sört nyertem másodikban, amiért halál komoly pofával szexújságot kértem a könyvtárban.
- Elnézést. Most nem azért jöttem. - Hagytam, hogy a nő elvörösödjön. - Dr. Louis Tomlinson könyvet keresek. - Az interneten kiguggliztam, hogy 3 könyvet írt már, fiatal kora ellenére.
- Óóó. Tom-lin-son. - gépelte be manikűrözött ujjaival a számítógépbe. - Egy kötet van tőle. Az elme hatalma. Ezt keresi? - nézett rám, még mindig kétkedőn.
- Igen, pontosan! - válaszoltam vigyorogva. Öt perc múlva már az előadóban voltam, és izgatottan merültem az olvasásba. Úgy elszaladt az idő, hogy észre se vettem. Arra kaptam fel a fejem, hogy valaki belép a terembe. A prof. Úgy csaptam be a könyvet és húztam a pad alá, mintha pornót olvastam volna. A szemöldöke felszaladt, és nem tudtam pontosan, hogy mitől. Meglátta, hogy mit olvasok, vagy csak attól, hogy ott vagyok? Nyeltem egy hatalmasat, és lopva végignéztem rajta. Te jó ég! Izmos combjai és csípője egy hófehér csőnadrágba voltak bújtatva, ami úgy feszült rajta, mintha a második bőre lenne. Kiszáradt a szám. Az öv fölött egy szürke póló volt a nadrágba tűrve, ami szintén nem hagyott kétséget afelől, hogy atletikus az alkata. Vajon mit sportolhat? Az agyam újabb sokkoló képeket vetített elém, ahogy izzadtan, egy ujjatlan trikóban, felfelé fordított arcára vizet locsol egy palackból. EZT NEM HISZEM EL! Merevedésem van a bioszteremben, úgy, hogy aki kiváltotta, történetesen a professzor, aki cseppet sem a zsánerem, mivel PASI.
- Jó reggelt, Mr. Styles! - mondta meglepetten.
- Dr. Tomlinson! - Ennyit tudtam kinyögni, és úgy elvörösödtem, mint a szél. A nadrágom majd lerepedt rólam.
- Hogyhogy ilyen korán itt vagy? - kérdezte, miközben az arcomat fürkészte. Nem készültem fel, nem találtam ki, mit fogok mondani neki, így rögtönöznöm kellett.
- Önre vártam - csúszott ki a számon, mielőtt átgondolhattam volna. Ha lehet, a szemöldöke még feljebb csúszott, azzal fenyegetve, hogy eltűnik a hajában.
- Rám? Miért? - kérdezte, a hangja még feljebb csengett, mint általában. Megköszörültem a torkom, mert a hangom cserbenhagyott.
- Lenne pár kérdésem a múlt heti órai munkával kapcsolatban. Mivel nem voltunk ott, a hangfelvétel alapján nem tudom elképzelni a kísérletet. - Gondolatban megdicsértem magam, mert ez jó ötlet. Így még egyszer láthatom:- Szeretném megkérdezni, hogy nem mutatná-e be délután, ha az ideje megengedi? - Teljes döbbenet. Úgy meglepődött, hogy alig tudott válaszolni.
- Hogyne! - felelte végül egy sóhaj kíséretében, amitől nekem újra lüktetni kezdett az ágyékom.

2. rész

Sziasztok!

Nem, még nincs szeptember, de annyian megtiszteltetek a kommentjeitekkel, és a bizalmatokkal, hogy feliratkoztatok egy új blogra, amiből szinte még semmit sem mutattam, hogy gondoltam meghálálom nektek egy résszel.

Izgalom a tetőfokon, tenyerem izzad.... remélem szeretni fogjátok....

xxxBecca

H.

Nem tudom mennyi idő telt el, de azon vettem észre magam, hogy feszülten hallgatom a biológia előadást. Ezen úgy megdöbbentem, hogy azonnal testhelyzetet váltottam. Eddig ugyanis előredőltem, a kezemen támasztottam az államat, és még a szám is tátva volt, úgy figyeltem arra, amit Dr. Tomlinson mesélt. Hirtelen hátradőltem, és ijedten körülnéztem, rajtakapott-e valaki, hogy Harry Styles érdeklődve issza magába egy tanár szavait. Hála istennek, egytől-egyig rá figyeltek, kivétel nélkül mindenkit úgy lekötött, hogy senki nem foglalkozott velem. Csupa csillogó szem, és elnyílt száj. Páran az első sorokban jegyzeteltek, a többiek csak hihetetlenül élvezték az előadást.
Ez a fickó tényleg zseniális. Az emberi agy volt a téma, amitől normál esetben az ablakon ugranék ki, úgy unnám magam, de ő olyan oldalról közelítette meg, ami teljesen szokatlan volt. Elmesélte, hogy tizenkét éves korában derült ki, hogy jóval az átlag feletti IQ-val rendelkezik, és nagyon érdekelte, hogy mi az a különbség, ami ezt az eltérést magyarázza. Hétköznapi példákat sorolt agyunk rendkívüli működésének alátámasztására, és egyre többször nevettük el magunkat azon, mennyire természetesnek vesszük azokat a dolgokat, amik egyébként óriási munkával járnak az agynak. Apró kísérleteket iktatott be az előadásba, amit a helyünkön ülve végeztünk el, és ledöbbentünk, hogy mire képes az elménk, úgy, hogy kapacitásának csak  20 %-át használjuk ki maximum (ezt is most tanultam… az állam leesik!) .
Mire felocsúdtam, Dr. Tomlinson éppen összecsukta a mappáját, és becsúsztatta bőrtáskájába, majd felegyenesedve épp rám nézett.
- Köszönöm a szívélyes fogadtatást, remélem élvezhető volt az előadás, és tudtam néhány új megközelítési módot adni a témához. Szeretném megismerni Önöket, hisz egyelőre a nevüket sem tudom. Bár mindenkivel lesz szerencsém találkozni a tanórákon is, mégis szeretném, ha a következő fakultációra írnának egy motivációs levelet, hogy miért választották a biológia fakultációt, mik azok a témakörök, amiben szívesen elmélyülnének, és ki az, aki a továbbtanulásában is komoly szerepet szán ennek a csodás tárgynak. És ha lehet, kézzel írják! Köszönöm. – Na itt kezdtem beparázni. Mit írjak? Miről? Ezt ugye nem gondolja komolyan? Ijedten Liamra, és Niallra sandítottam, akik bólogatva jegyzetelték a prof kéréseit. Azt hittem, álmodok. Most komolyan én vagyok az egyetlen, akinél kiveri a biztosítékot az idétlen fogalmazásával? Mintha általános harmadikban lennénk. Kezdtem bepipulni. Mikor mindenki szedelődzködni kezdett, felkaptam a hátizsákom, és kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy hamarabb leérjek.
- Dr. Tomlinson! – szólítottam meg erélyesen, amikor a háta mögé értem. Megpördült a sarkain, és szinte ijedten nézett rám.
- Igen, Harry?! – Honnan a pöcsömből tudja a nevemet? A szavam is elakadt, a szemöldököm felcsúszott, és egy pár pillanatig csak méregettük egymást. Nehezen szedtem össze magam, a türkizkék szempár fogságában. Megköszörültem a torkom. A mérgem már elillant, igazából azt sem tudtam, mit akartam mondani.
- A fogalmazással kapcsolatban szeretnék kérdezni…- Elfúlt a hangom, kezdtem magam kínosan érezni. Ellazult az arca, és legnagyobb döbbenetemre a karomra tette a kezét.
- Igen, tudom. Michael elmondta, hogy miért vagy itt. Neked nem kell leírnod, hogy miért szereted a biológiát. – Fellélegeztem. – Tőled azt kérem, hogy azt írd le, miért nem! - szaladt mosolyba a szája.
- Őőő… Értem. – Igazából azt se tudtam, hogy hívnak. Egyrészt, mert tudja ki vagyok, milyen rosszul állok bioszból (nehéz lesz innen jó pozícióba kerülni…), másrészt, a bizalmas érintés a karomon úgy ledöbbentett, hogy kihagyott az agyam.
- Van még valami kérdésed? – Az égszínkék szemek szinte égették az arcom, de megerőltettem magam, és viszonoztam a pillantást. Vagyis viszonoztam volna, de a tekintete a számon időzött egy másodpercig, amitől a pihék a nyakamon vigyázzba vágták magukat.
- Nem…. Nincs – suttogtam, majd elfordultam tőle, és szinte kirohantam a teremből.

A folyosóra érve teljes erőből nekirohantam Zaynnek, aki a szekrénynek támaszkodva várt rám.
- Baszd meg Styles! Mi van? Kergetnek? – Kíváncsian sandított a hátam mögé. – Úgy rohansz, mintha egy grizzly csörtetne utánad. Melyik csajtól vagy így begazolva? Nem szoktál te elfutni a szex elől! – És erre a mondatra sikerült Dr. Tomlinsonnak is kilépnie a teremből, és ahogy elment mellettünk, mintha felhúzta volna az egyik szemöldökét, aztán elvigyorodott.
- Hülye vagy Malik! Azért rohanok, mert késében vagyok a fociról. A fiúk kinyírnak, ha megint nem érek oda időben.
- Aha. Persze. Te még életedben nem értél oda pontosan, úgyhogy szar kifogás. De mindegy. Ma elfogadom. Ahogy hallom Mandyt úgy kicsináltad, hogy nem tud ülni a szerencsétlen, úgyhogy elhiszem, ha ma nem akarsz egy újabbat hazavinni. Jó focizást! – fordult el tőlem, és az éppen arra vonuló pompom-lány csapatból kicsípett egy hosszú combú szőkét, a karjával átfogta a nyakát, majd egy nagy cuppanóst nyomott az arcára.
- Helló bébi! Hogy is hívnak? … Mindegy. Este elviszlek motorozni.


_______________________________________________________________


L.

Úgy éreztem, nagyon nehezen lendülök bele. Komolyan meg kellett erőltetnem magam. Teljesen más szituáció, amikor fiatal diákok érdeklődését kell felkelteni, mint amikor hozzám hasonló elvakult tudósokkal mélyedünk el egy témakör rejtelmeiben. A jegyzeteimre pillantottam, de rájöttem, hogy a száraz tananyagátadás ide kevés, mint mackósajtban a brummogás. Nagyot sóhajtva csuktam be a mappámat, és felemeltem a fejem. Végignéztem a termen és újra megakadt a tekintetem az izgató, göndör fiún, a legfelső sorban. Erős késztetést éreztem. Le akartam nyűgözni. Azt akartam, hogy elámuljon, hogy egyetlen előadásomtól megkedvelje a biológiát és ezentúl örömmel járjon az óráimra. Magamnak sem tudtam megmagyarázni az egészet, de az agyam villámgyorsan szortírozta az információkat. Ide emóciók kellenek. Meg kell tapasztalniuk, mennyire nem ismerik a saját elméjük határtalan képességeit.
Körülbelül az óra felénél járhattunk, amikor egy gyakorlatot csináltattam velük, és végre volt alkalmam kiértékelni a reakcióikat. Mindenhonnan csillogó szemek, mosolygó, vagy eltátott szájak, és érdeklődő, vagy feszülten figyelő arckifejezések köszöntek vissza. Óvatosan a legutolsó sor felé néztem, és ledöbbentem. A szépfiú a tenyerén nyugtatta az állát, és teljesen el volt veszve. Gyönyörű, dús ajkai résnyire nyitva voltak, és pislogás nélkül figyelt. Amikor ránéztem, hirtelen megrázta a fejét, aztán hátradőlt, és körülnézett. Szerintem megijedt, hogy a többiek is észreveszik, hogy az ultramenő rosszfiút is érdekelheti a tananyag. Mekkora ciki lenne?!
Az előadás további részét már megkönnyebbülve, mosolyogva adtam elő, sokszor hangos nevetést kicsikarva a társaságból. Azt mondják, a humor az intelligencia fokmérője. Ezt az állítást alátámasztja, hogy bármikor képes vagyok sziporkázni, és bármilyen társaság fogékonyságát felmérem pillanatok alatt, aztán az ő befogadóképességükhöz igazított poénokkal hamar meg tudom kedveltetni magam. Ez az előnye a briliáns agynak. A hátránya, hogy egyszerre több szinten tudok gondolkodni. És most, az előadásom kellős közepén például egyfolytában azon dolgozott az agyam egyik fele, hogy kellene közelebbről megismernem a smaragd szemek tulajdonosát. Kikészített a dolog. A diákom. Fiatalabb legalább 4 évvel, és ezerszer tapasztaltabb az élet dolgaiban. De a legnagyobb probléma, hogy annyira hetero, amennyire csak lehet. Nem érzékeltem semmit, ami okot adott volna a bizakodásra, hogy a saját neméhez vonzódik.
Ezt a csatát elvesztettem, mielőtt elkezdődhetett volna….

Amikor lejárt az idő, sőt pár perccel később, lezártam a témát egy gondolatindító eszmefuttatással, majd megkértem őket, hogy a következő előadásig írjanak pár sort arról, miért járnak erre a fakultációra. Ahogy végignéztem a termen, láttam, hogy Harry arca elvörösödik. Felbosszantottam.
Sejtettem, mi baja van, de nem akartam megkönnyíteni a dolgot azzal, hogy a többiek előtt kivételezek vele.
Amikor elfordultam az asztalomhoz, és összepakoltam, hallottam, hogy dübörög lefelé a lépcsősoron. Tudtam, hogy ő az, de nem számítottam arra a mély, velőig borzongató hangra, amivel közvetlenül a hátam mögött megszólalt.
- Dr. Tomlinson! – Tetőtől talpig libabőrös lettem attól, ahogy kiejtette a nevemet, és a képektől, amik a képzeletemben jelentek meg. A fantáziámban előtte térdeltem, és épp a nadrágját gomboltam ki, ő pedig erőtlenül ellenkezve szólított meg. Megpördültem, és igyekeztem rendezni a vonásaimat, hogy ne lássa rajtam, mennyire megijedtem saját magamtól.
- Igen, Harry ?! – Úgy ki voltam ütve, hogy véletlenül a keresztnevén szólítottam. Most ő zavarodott össze egy pillanat alatt. Mindketten lefagyva álltunk. Természetesen ő lett úrrá hamarabb a zavarán, és a fogalmazásról kérdezett. Még mindig hatása alatt voltam a hangjának, ezért kapásból rávágtam, hogy neki nem kell megírnia. Aztán a pillanat töredéke alatt eszembe jutott a megoldás, hogy mégis láthassam a kézírását, és grafológiai tanulmányaimat előhívva, kiértékelhessem a jellemét.
Mikor meghallotta, hogy mégis meg kell csinálnia, csak másképp, mint a többieknek, újabb döbbenet.
Először szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Én pedig képtelen voltam megállni, hogy csókra teremtett ajkakra tapadjak a pillantásommal. Közben észre sem vettem, de önkéntelenül megfogtam a karját, amitől mintha rajta is libabőr futott volna végig. Ennyire taszítanám?! Elkeserített a gondolat. Ezt betetézte azzal, hogy ahogy szabadulni tudott tőlem, szinte kirohant a teremből. Nehézkesen emeltem fel a táskám, és indultam utána.
A folyosóra lépve épp egy beszélgetésfoszlányt hallottam meg:
… mintha egy grizzly csörtetne utánad. Melyik csajtól vagy így begazolva? Nem szoktál te elfutni a szex elől! – egy gyönyörű, fekete fiú állt Harryvel szemben, és vigyorogva szólt be neki.  Gondolom a barátja. És szerinte Harry a szex elől menekül? Meglepetésemben el is vigyorodtam. Nem is sejti, mennyire telibe trafálta.