2. rész

Sziasztok!

Nem, még nincs szeptember, de annyian megtiszteltetek a kommentjeitekkel, és a bizalmatokkal, hogy feliratkoztatok egy új blogra, amiből szinte még semmit sem mutattam, hogy gondoltam meghálálom nektek egy résszel.

Izgalom a tetőfokon, tenyerem izzad.... remélem szeretni fogjátok....

xxxBecca

H.

Nem tudom mennyi idő telt el, de azon vettem észre magam, hogy feszülten hallgatom a biológia előadást. Ezen úgy megdöbbentem, hogy azonnal testhelyzetet váltottam. Eddig ugyanis előredőltem, a kezemen támasztottam az államat, és még a szám is tátva volt, úgy figyeltem arra, amit Dr. Tomlinson mesélt. Hirtelen hátradőltem, és ijedten körülnéztem, rajtakapott-e valaki, hogy Harry Styles érdeklődve issza magába egy tanár szavait. Hála istennek, egytől-egyig rá figyeltek, kivétel nélkül mindenkit úgy lekötött, hogy senki nem foglalkozott velem. Csupa csillogó szem, és elnyílt száj. Páran az első sorokban jegyzeteltek, a többiek csak hihetetlenül élvezték az előadást.
Ez a fickó tényleg zseniális. Az emberi agy volt a téma, amitől normál esetben az ablakon ugranék ki, úgy unnám magam, de ő olyan oldalról közelítette meg, ami teljesen szokatlan volt. Elmesélte, hogy tizenkét éves korában derült ki, hogy jóval az átlag feletti IQ-val rendelkezik, és nagyon érdekelte, hogy mi az a különbség, ami ezt az eltérést magyarázza. Hétköznapi példákat sorolt agyunk rendkívüli működésének alátámasztására, és egyre többször nevettük el magunkat azon, mennyire természetesnek vesszük azokat a dolgokat, amik egyébként óriási munkával járnak az agynak. Apró kísérleteket iktatott be az előadásba, amit a helyünkön ülve végeztünk el, és ledöbbentünk, hogy mire képes az elménk, úgy, hogy kapacitásának csak  20 %-át használjuk ki maximum (ezt is most tanultam… az állam leesik!) .
Mire felocsúdtam, Dr. Tomlinson éppen összecsukta a mappáját, és becsúsztatta bőrtáskájába, majd felegyenesedve épp rám nézett.
- Köszönöm a szívélyes fogadtatást, remélem élvezhető volt az előadás, és tudtam néhány új megközelítési módot adni a témához. Szeretném megismerni Önöket, hisz egyelőre a nevüket sem tudom. Bár mindenkivel lesz szerencsém találkozni a tanórákon is, mégis szeretném, ha a következő fakultációra írnának egy motivációs levelet, hogy miért választották a biológia fakultációt, mik azok a témakörök, amiben szívesen elmélyülnének, és ki az, aki a továbbtanulásában is komoly szerepet szán ennek a csodás tárgynak. És ha lehet, kézzel írják! Köszönöm. – Na itt kezdtem beparázni. Mit írjak? Miről? Ezt ugye nem gondolja komolyan? Ijedten Liamra, és Niallra sandítottam, akik bólogatva jegyzetelték a prof kéréseit. Azt hittem, álmodok. Most komolyan én vagyok az egyetlen, akinél kiveri a biztosítékot az idétlen fogalmazásával? Mintha általános harmadikban lennénk. Kezdtem bepipulni. Mikor mindenki szedelődzködni kezdett, felkaptam a hátizsákom, és kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy hamarabb leérjek.
- Dr. Tomlinson! – szólítottam meg erélyesen, amikor a háta mögé értem. Megpördült a sarkain, és szinte ijedten nézett rám.
- Igen, Harry?! – Honnan a pöcsömből tudja a nevemet? A szavam is elakadt, a szemöldököm felcsúszott, és egy pár pillanatig csak méregettük egymást. Nehezen szedtem össze magam, a türkizkék szempár fogságában. Megköszörültem a torkom. A mérgem már elillant, igazából azt sem tudtam, mit akartam mondani.
- A fogalmazással kapcsolatban szeretnék kérdezni…- Elfúlt a hangom, kezdtem magam kínosan érezni. Ellazult az arca, és legnagyobb döbbenetemre a karomra tette a kezét.
- Igen, tudom. Michael elmondta, hogy miért vagy itt. Neked nem kell leírnod, hogy miért szereted a biológiát. – Fellélegeztem. – Tőled azt kérem, hogy azt írd le, miért nem! - szaladt mosolyba a szája.
- Őőő… Értem. – Igazából azt se tudtam, hogy hívnak. Egyrészt, mert tudja ki vagyok, milyen rosszul állok bioszból (nehéz lesz innen jó pozícióba kerülni…), másrészt, a bizalmas érintés a karomon úgy ledöbbentett, hogy kihagyott az agyam.
- Van még valami kérdésed? – Az égszínkék szemek szinte égették az arcom, de megerőltettem magam, és viszonoztam a pillantást. Vagyis viszonoztam volna, de a tekintete a számon időzött egy másodpercig, amitől a pihék a nyakamon vigyázzba vágták magukat.
- Nem…. Nincs – suttogtam, majd elfordultam tőle, és szinte kirohantam a teremből.

A folyosóra érve teljes erőből nekirohantam Zaynnek, aki a szekrénynek támaszkodva várt rám.
- Baszd meg Styles! Mi van? Kergetnek? – Kíváncsian sandított a hátam mögé. – Úgy rohansz, mintha egy grizzly csörtetne utánad. Melyik csajtól vagy így begazolva? Nem szoktál te elfutni a szex elől! – És erre a mondatra sikerült Dr. Tomlinsonnak is kilépnie a teremből, és ahogy elment mellettünk, mintha felhúzta volna az egyik szemöldökét, aztán elvigyorodott.
- Hülye vagy Malik! Azért rohanok, mert késében vagyok a fociról. A fiúk kinyírnak, ha megint nem érek oda időben.
- Aha. Persze. Te még életedben nem értél oda pontosan, úgyhogy szar kifogás. De mindegy. Ma elfogadom. Ahogy hallom Mandyt úgy kicsináltad, hogy nem tud ülni a szerencsétlen, úgyhogy elhiszem, ha ma nem akarsz egy újabbat hazavinni. Jó focizást! – fordult el tőlem, és az éppen arra vonuló pompom-lány csapatból kicsípett egy hosszú combú szőkét, a karjával átfogta a nyakát, majd egy nagy cuppanóst nyomott az arcára.
- Helló bébi! Hogy is hívnak? … Mindegy. Este elviszlek motorozni.


_______________________________________________________________


L.

Úgy éreztem, nagyon nehezen lendülök bele. Komolyan meg kellett erőltetnem magam. Teljesen más szituáció, amikor fiatal diákok érdeklődését kell felkelteni, mint amikor hozzám hasonló elvakult tudósokkal mélyedünk el egy témakör rejtelmeiben. A jegyzeteimre pillantottam, de rájöttem, hogy a száraz tananyagátadás ide kevés, mint mackósajtban a brummogás. Nagyot sóhajtva csuktam be a mappámat, és felemeltem a fejem. Végignéztem a termen és újra megakadt a tekintetem az izgató, göndör fiún, a legfelső sorban. Erős késztetést éreztem. Le akartam nyűgözni. Azt akartam, hogy elámuljon, hogy egyetlen előadásomtól megkedvelje a biológiát és ezentúl örömmel járjon az óráimra. Magamnak sem tudtam megmagyarázni az egészet, de az agyam villámgyorsan szortírozta az információkat. Ide emóciók kellenek. Meg kell tapasztalniuk, mennyire nem ismerik a saját elméjük határtalan képességeit.
Körülbelül az óra felénél járhattunk, amikor egy gyakorlatot csináltattam velük, és végre volt alkalmam kiértékelni a reakcióikat. Mindenhonnan csillogó szemek, mosolygó, vagy eltátott szájak, és érdeklődő, vagy feszülten figyelő arckifejezések köszöntek vissza. Óvatosan a legutolsó sor felé néztem, és ledöbbentem. A szépfiú a tenyerén nyugtatta az állát, és teljesen el volt veszve. Gyönyörű, dús ajkai résnyire nyitva voltak, és pislogás nélkül figyelt. Amikor ránéztem, hirtelen megrázta a fejét, aztán hátradőlt, és körülnézett. Szerintem megijedt, hogy a többiek is észreveszik, hogy az ultramenő rosszfiút is érdekelheti a tananyag. Mekkora ciki lenne?!
Az előadás további részét már megkönnyebbülve, mosolyogva adtam elő, sokszor hangos nevetést kicsikarva a társaságból. Azt mondják, a humor az intelligencia fokmérője. Ezt az állítást alátámasztja, hogy bármikor képes vagyok sziporkázni, és bármilyen társaság fogékonyságát felmérem pillanatok alatt, aztán az ő befogadóképességükhöz igazított poénokkal hamar meg tudom kedveltetni magam. Ez az előnye a briliáns agynak. A hátránya, hogy egyszerre több szinten tudok gondolkodni. És most, az előadásom kellős közepén például egyfolytában azon dolgozott az agyam egyik fele, hogy kellene közelebbről megismernem a smaragd szemek tulajdonosát. Kikészített a dolog. A diákom. Fiatalabb legalább 4 évvel, és ezerszer tapasztaltabb az élet dolgaiban. De a legnagyobb probléma, hogy annyira hetero, amennyire csak lehet. Nem érzékeltem semmit, ami okot adott volna a bizakodásra, hogy a saját neméhez vonzódik.
Ezt a csatát elvesztettem, mielőtt elkezdődhetett volna….

Amikor lejárt az idő, sőt pár perccel később, lezártam a témát egy gondolatindító eszmefuttatással, majd megkértem őket, hogy a következő előadásig írjanak pár sort arról, miért járnak erre a fakultációra. Ahogy végignéztem a termen, láttam, hogy Harry arca elvörösödik. Felbosszantottam.
Sejtettem, mi baja van, de nem akartam megkönnyíteni a dolgot azzal, hogy a többiek előtt kivételezek vele.
Amikor elfordultam az asztalomhoz, és összepakoltam, hallottam, hogy dübörög lefelé a lépcsősoron. Tudtam, hogy ő az, de nem számítottam arra a mély, velőig borzongató hangra, amivel közvetlenül a hátam mögött megszólalt.
- Dr. Tomlinson! – Tetőtől talpig libabőrös lettem attól, ahogy kiejtette a nevemet, és a képektől, amik a képzeletemben jelentek meg. A fantáziámban előtte térdeltem, és épp a nadrágját gomboltam ki, ő pedig erőtlenül ellenkezve szólított meg. Megpördültem, és igyekeztem rendezni a vonásaimat, hogy ne lássa rajtam, mennyire megijedtem saját magamtól.
- Igen, Harry ?! – Úgy ki voltam ütve, hogy véletlenül a keresztnevén szólítottam. Most ő zavarodott össze egy pillanat alatt. Mindketten lefagyva álltunk. Természetesen ő lett úrrá hamarabb a zavarán, és a fogalmazásról kérdezett. Még mindig hatása alatt voltam a hangjának, ezért kapásból rávágtam, hogy neki nem kell megírnia. Aztán a pillanat töredéke alatt eszembe jutott a megoldás, hogy mégis láthassam a kézírását, és grafológiai tanulmányaimat előhívva, kiértékelhessem a jellemét.
Mikor meghallotta, hogy mégis meg kell csinálnia, csak másképp, mint a többieknek, újabb döbbenet.
Először szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Én pedig képtelen voltam megállni, hogy csókra teremtett ajkakra tapadjak a pillantásommal. Közben észre sem vettem, de önkéntelenül megfogtam a karját, amitől mintha rajta is libabőr futott volna végig. Ennyire taszítanám?! Elkeserített a gondolat. Ezt betetézte azzal, hogy ahogy szabadulni tudott tőlem, szinte kirohant a teremből. Nehézkesen emeltem fel a táskám, és indultam utána.
A folyosóra lépve épp egy beszélgetésfoszlányt hallottam meg:
… mintha egy grizzly csörtetne utánad. Melyik csajtól vagy így begazolva? Nem szoktál te elfutni a szex elől! – egy gyönyörű, fekete fiú állt Harryvel szemben, és vigyorogva szólt be neki.  Gondolom a barátja. És szerinte Harry a szex elől menekül? Meglepetésemben el is vigyorodtam. Nem is sejti, mennyire telibe trafálta.

1. rész

 Sziasztok!
Mivel ennyien bizalmat szavaztatok nekem, és feliratkoztatok a blogra, anélkül, hogy ízelítőt adtam volna belőle, gondoltam megleplek benneteket egy kis előzetessel.... Ebben a történetben kicsit több lesz az erotika, mint a More Than Friendsben . Nem szándékosan, csak így alakult. Úgyhogy elsősorban azoknak ajánlom, akik bírják a 18+-os részeket, és az állandó szexuális túlfűtöttséget...:)
Remélem szeretni fogjátok....

Szeretettel várom a véleményeteket, és ha van, akkor a kritikát is! Úgy tervezem, hogy a következő rész szeptember elején érkezik, és onnantól nincs megállás.
Mindenkinek további kellemes nyarat kívánok!

xxxBecca

1. rész

H.

Arra ébredtem, hogy szemembe süt a nap. Imádom a tavaszt, de ebben az esetben a retekbe kívántam a korábban kelő, és hét ágra sütő égitestet. Nehéz szemhéjamon át piros karikák táncát néztem egy darabig, de aztán rájöttem, hogy felesleges kínlódni, úgysem tudok már újra álomba szenderülni, mert szétszakad a fejem. Fel akartam kelni, de valami nyomta a gyomromat. Kinyitottam a szemem, és pislogva próbáltam alkalmazkodni a fényhez. A mellkasomat szőke hajzuhatag terítette be. Erőltettem az agyam, hogy mi történt előző éjjel, de egyelőre teljes homályba veszett az este. Óvatosan kicsúsztam a szőkeség alól, és lábujjhegyen kisettenkedtem a konyhába. Szerteszét heverő ruhadarabok fölött kellett átlépkednem a nappaliban, amin nem lepődtem meg, de a felborult fotel, és állólámpa csodálkozásra késztetett.
Főztem egy erős kávét, és mikor a második bögrével is a szervezetembe juttattam, akkor kezdett szűnni a lüktetés a fejemben. Elmúlni nem fog egész nap, de ha annyira enyhülne, hogy ne érezzem a szívverésemet a halántékomon, mintha egy klopfolóval ütnék, már elégedett lennék.
Ennek elérése érdekében két aszpirint is harcba küldtem, és reménykedtem, hogy együtt megnyerjük a csatát.
- Harry…- Tétován szólt egy vékony hang a hálóból.
- Itt vagyok! - kiáltottam vissza, és kezdtem magam kényelmetlenül érezni, hogy fogalmam sincs ki fog pillanatokon belül kisétálni az ajtón. Amikor megjelent Mandy, akkora kő esett le a szívemről, hogy csak na.
- Helló Cicus! - mosolyogtam rá. Legalább ismerem. Egy évfolyamba járunk, és van pár közös óránk. Nem tudtam felidézni, hogy valaha is beszélgettem volna vele, de legalább a nevét tudom. Ez már fél siker.
- Szia csődör! - köszönt vissza, miközben hozzám sétált. Mivel meztelenül ültem a konyhában az asztalnál, semmi nem akadályozta meg abban, hogy az arcomra adott csók közben a lábam közé nyúljon és megmarkolja a farkamat. Felszisszentem. Elég komoly igénybevételnek lehetett kitéve az éjjel, mert olyan érzésem volt, mintha az egész élő hús lenne. Lenyúltam, óvatosan lefejtettem róla a vékony ujjakat és ránéztem a lányra.
- Bocsi, de azt hiszem, eleget kaptál az éjjel….
- Belőled sosem elég - válaszolta duzzogva - de ha ennyi telik tőled, akkor semmi baj…
Okos kis nőstény, annyi szent! Eltalálta a gyenge pontomat, amit férfiúi büszkeségnek hívnak.
A következő percben már a konyhapulton feküdt a hátán, és én olyan keményen keféltem, ami a csövön kifért.


Kóvályogva sétáltam az előadóterem felé. Ez a nap, már nem lehet szarabb. Nem elég, hogy a farkam úgy sajog, hogy alig tudok járni, a fejem le akar esni a nyakamról, de még végig kell ülnöm egy kétórás előadást a biológia fakultáció keretein belül, az új seggfejjel, aki Dr. Rightot fogja helyettesíteni a félév hátralévő idejében. Eszembe jutott, hogy legalább elolvashattam volna az e-mailt, amit küldött, hogy tudjam, mire számíthatok.
Mivel olyan szinten utáltam a biológiát, hogy képtelen voltam egyetlen percet is fecsérelni rá, nem csoda, ha totál bukásra állok. Még szerencse, hogy a vén szivar, a biológia prof, olyan jó fej volt, hogy azt ajánlotta, iratkozzak be a fakultációra, és év végén megkapom a kettest, ha minden órán megjelenek. Aztán kiderült, hogy elnyert egy ösztöndíjat a tengerentúlra, és elhúzza a csíkot. Annyit még megtett, hogy az őt helyettesítő új tanárnak elmondta, hogy nagyon rendes fiú vagyok, csak ebből a tárgyból boldogulok ilyen nehezen, és megígértette, hogy külön figyelmet fordít rám, valamint ha továbbra is eljárok a fakultációra, és kettesre írom meg a ZH-t, akkor átenged év végén.
Közben előkotortam a telefonomat, és az e-mailek között keresgéltem a prof levelét.

Tisztelt Diákok!

Most derült ki, hogy elnyertem az Bio-logic ösztöndíjat, így a tanév hátralévő részében nem áll módomban megtartani az óráimat. Hogy az iskolának se okozzak kellemetlenséget azzal, hogy év közben kell új tanárt keressenek, felkértem az egyik kiváló, volt diákomat, hogy vállalja el ezt a pár hónapot.
Kérem, forduljanak hozzá is bizalommal. Egy fantasztikus tudós, aki szuperkreditekkel tette le a doktoriját, hihetetlen gyorsasággal, másfél év alatt, úgyhogy csak ajánlani tudom Önöknek, hogy próbálják elsajátítani a hozzáállását. A biológiaórákon kívül is rengeteget profitálhatnak egy ilyen briliáns elmével való találkozásból.

Legyenek kitartóak, és barnuljanak szépen!

Üdv: Dr. Right



Úgy emlékeztem, hogy megírta az új prof nevét, de ezek szerint nem ebben a levélben. Tovább keresgélve sétáltam a folyosón, amikor valami úgy tarkón vágott, hogy majdnem pofára estem.
- Hé, Styles, mi a pöcs van veled? Egész este kerestelek a buliban, de állítólag leléptél egy újabb strigulával. – még mindig a fejemet dörzsölgettem, és iszonyat pipa voltam, amikor Malik mellém ért.
- Menj a picsába Zayn! Megmondtam már neked, hogy ne csináld ezt! Miért nem tudsz egyszerűen utánam kiabálni?
- Így már akkor tudod, hogy jövök, mikor még meg se szólaltam…- vigyorgott a fekete szépfiú - Nem vagy te olyan nebáncsvirág, hogy egy labdától így ki legyél akadva.
- Nem is attól vagyok kibukva, seggfej! Fáj a fejem, másnapos vagyok, és el kell mennem a tetves biosz faktra.
- Neked? Minek? Aki nálad többet tud a női testről, az már tuti egyetemen tanít - röhögött öblösen.
- Hát ja. De sajnos itt a csigák nemi élete a téma, nem az embereké. - Savanyúan elvigyorodtam én is.
Zayn Malik , a tinilányok álma. Fekete haját belőve hordja, hatalmas szempillái árnyékot vetnek az arcára, és a szeme olyan kifejező, hogy verset lehetne írni róla. Rajtam kívül ő a másik nagymenő az évfolyamban.
Elköszöntünk a folyosón, mert ő szokás szerint kosáredzésre ment óra helyett.
Az előadóba lépve körülnéztem. A két haverom, Liam és Niall a legfelső padsorban ültek az ókori színházra emlékeztető teremben, és vadul integettek felém, hogy foglaltak nekem helyet. Visszaintettem, és a szememmel az új profot kerestem, de nem láttam sehol. Felsóhajtottam. Be akartam nála vágódni, még mielőtt kiderül, hogy annyi közöm van a biológiához, mint ütvefúrónak a fúvószenekarhoz, de erre semmi esélyem nem volt.
Felmásztam hát Niallékhez, és levágtam magam az ülésbe. A srácok az előző napi meccset tárgyalták ki, vagyis veszekedtek, hisz szokás szerint nem ugyanannak drukkoltak.
Unottan forgattam meg a szemem, és körbenéztem a teremben, hátha kiszúrok egy ígéretes példányt, arra az időre, mikor visszanő a bőr a farkamra. A legtöbb diák még lenn ácsorgott, és beszélgetett. Nem sokat ismertem közülük, ami nem is csoda, hisz csak mi hárman voltunk, akik kényszerből jártunk ide, a többiek a tantárgy iránti elkötelezettségből. Leendő orvosok tömkelege.
Újra sóhajtottam.
Egy nagyobb társaság várakozott, közvetlenül az ablak mellett. Egy srác állt középen, mindenki felé fordult. Világosbarna haja össze-vissza meredezett, de nagyon jól nézett ki, legalábbis ilyen messziről. Érdekes hangját is jól hallottam. Magas hangfekvése ellenére, volt benne valami rekedtes, ami megütötte a fülemet.
Eléggé szokatlan módon egy rövid ujjú, kék ing volt rajta, és egy szürke aprókockás nadrág, amit egy hózentróger tartott feszesen a csípőjén. Háttal állt, de mikor egy lány odahajolt hozzá, és kérdezett valamit, akkor oldalra fordult. Fekete keretes szemüveg ült pisze orrán. Erre mondják, hogy cuki.
 Most néztem csak meg jobban a gyülekezetet. Ott állt az új fiú (egészen biztosan megjegyeztem volna, ha ide járna) és körülötte a lánysereg színe-java. Az összes valamirevaló csaj ott tobzódott, és Mark, a strébergyerek is. Azt megértettem, hogy a friss húsra rárepültek a luvnyák, és csöpögő nyállal bámulták, tényleg elég jó arca van a gyereknek, de mit keres ott a kitűnő, és isteni Mark Wellstein, az iskola mintapéldánya? Biztosan a lehulló csontokra hajt, amit majd a szépfiú után kullogva felszedegethet. Gonosz vigyor terült el az arcomon.
Azok a csontok már mind zörögtek az én ágyamban.

A barna srác az órájára nézett, erre én is önkéntelenül. Már tíz perce késik a seggfej, aki átveszi Dr. Right helyét. Ha másfél év alatt lediplomázott, akkor ide is siethetne egy kicsit. Aztán majd jól elhúzza az időt, és nem végzünk ebédre sem.
A tömeg oszlani kezdett az ablaknál. A lányok kelletlenül léptek fel a padsorokba, és mindegyik a háta mögé pillantgatott. Nyilván arra várnak, hová ül az új szívtipró, hogy elé-mögé-mellé tehessék le formás kis seggüket. A srác továbbra is az ablak mellett állt, csinos, szemüveges arcával a jegyzetei fölé hajolt. Akkor lehet, hogy a seggfej Wellstein azért keresi a társaságát, mert ő a trónkövetelő? Egy újabb géniusz? Már mindenki leült, csak ő ácsorgott egyedül, így alaposan szemügyre vehettem elölről is.
Iszonyat szép arca van, hogy rohadna meg, de legalább gribedlije nincs, ahogy a nagyanyám hívja a gödröcskéket az arcomon. A szemüveg szinte mindenkin szarul áll, kivéve őt, mert neki pont kiemeli szinte áttetsző, halványkék szemét, és kiugró arccsontját. Érezhette, hogy nézem, mert egyszercsak felpillantott, és egyenesen a szemembe nézett. Tök gáz, de benntartottam a levegőt. Átható pillantása, mintha belelátott volna a fejembe. Elvörösödtem, pedig ez igazán nem jellemző rám.
Pár pillanatig fürkészte az arcomat, aztán mintha aprót biccentett volna, majd a terem közepére lépett, a tanári asztal elé, és megköszörülte a torkát.
- Szép napot mindenkinek. Dr. Tomlinson vagyok, az új biológiatanár.

                                                     ___________________________

L.
Ez az első napom itt, és máris rémesen kezdődik. A szomszédtól, Dr. Rowlingtól kölcsönkapott vasalóval kiégettem a kedvenc, lila ingemet. Az a nagyobb baj, hogy totál ráolvadt a kölcsönvasalóra. Délután, ha végeztem, le kell vakargatnom, ami nem ígérkezik túl szórakoztató programnak. A kávé  is pocsék lett az új kávéfőzővel, amit tegnap késő este vettem a hipermarketben, a többi háztartási géppel együtt, mivel a repülőn csak egy bőröndöt hozhattam. Mindegy, ezt a pár hónapot fél lábon is kibírom, akkor is, ha szar a kávé. Eszembe jutott az anyámtól örökölt kis kotyogó, ami olyan isteni kávét főz, hogy az emlékére összefutott a nyál a számban, és szinte éreztem az illatát. - Azt kellett volna betenni a stoplis cipő helyett- elmélkedtem tovább. Itt úgyse nagyon lesz alkalmam focizni.
Nagy nehezen összevakartam magam, és elindultam a főépület felé. Útközben szemügyre vettem az iskolát. Ez egy magángimnázium, ahol a szülők súlyos pénzeket perkálnak le, hogy jó képességű gyerekeik olyan oktatásban részesüljenek, amivel könnyedén megállják majd a helyüket a jó egyetemeken.
Dr. Right, a mentorom, aki a biológia irányába terelgetett, felkért, hogy ugorjak be helyette pár hónapra, és nem volt szívem nemet mondani. Tartozom az öregnek. Ki tudja hány éjszakát beszélgetett át velem, mert őrült tudásvágyamtól képtelen voltam elaludni. Addig válaszolgatott a kérdéseimre, amit a világ másik feléről tettem fel Skype-on, amíg vagy ő, vagy én, el nem aludtunk az íróasztalra, vagy a laptop billentyűzetére borulva.

Elmosolyodtam az emlékre.
A száznegyvenes IQ nem csak áldás, átok is. Egész gyerekkoromban kilógtam a kortársaim közül, mindig én voltam, akit csúfoltak. Vagy azért, mert állandóan olvastam ( nem véletlenül lettem szemüveges tíz éves koromra), vagy azért mert semmi más nem érdekelt a tanuláson kívül. Mikor anyám megelégelte, hogy a négy fal között ülök, és a könyveimet bújom, kényszerített, hogy beiratkozzak a fociedzésekre. És láss csodát, abban is jó voltam. Onnantól jobb volt a helyzet, mert a középiskolában már tiszta lappal kezdhettem, mint élsportoló, és titkoltam, hogy mivel foglalkozom a szabadidőmben. A suliban csak annyit mutattam meg a tudásomból, amivel simán kitűnő lettem, de a világért sem árultam volna el, hogy külön engedéllyel levelezőn végzem az egyetemet. Egy évvel az érettségi után diplomáztam, és nem sokra rá meglett a doktori is. Az egyetlen ember az iskolában, aki tudott titkos életemről, Dr. Right volt, akit be kellett avatnom, mert néha segítségre volt szükségem a kutatómunkámhoz. Persze nem a tudására, azt rég túlhaladtam, csak a külső szemlélő látószögére, hogy a kísérleteimet objektíven ki tudjuk értékelni.
Az öreg aztán jó barátom lett, és én beszéltem rá, hogy vállalja el ezt a magániskolai állást, az állami helyett, egyrészt mert többszörösét fizetik, másrészt mert ide jóformán csak félzseni gyerekek járnak, és tudtam, hogy egy ilyen, született pedagógus mellett, többen is szárnyat bonthatnak.
Merengésemből akkor ocsúdtam fel, amikor a kerítéshez értem. Rájöttem, hogy elsétáltam a főépület mellett, így vissza kellett gyalogolnom a fél iskolán át. Idióta professzor…
Még így is jóval a gyerekek előtt érkeztem. Éreztem, hogy a sav marja a gyomromat. Olyan lámpalázas voltam, mint még soha. Több ezer embernek is tartottam már előadást az internetnek hála, de élőben is beszéltem már száz tudós előtt, ez mégis más. Itt én leszek a TANÁR, csupa nagybetűvel, és hihetetlenül szerettem volna felnőni a feladathoz. A másik ok, ami miatt ideges vagyok, hogy néhányuknál csak pár évvel, egészen pontosan néggyel vagyok idősebb, és nem tudom, mennyire fogják elfogadni az alárendelt szerepet. Főleg a fiúk, akik közül sokan talán idősebbnek néznek ki, mint én, és valószínűleg több tapasztalattal is rendelkeznek, hisz az eddigi életemet jóformán csak a tanulásnak szenteltem, soha eszembe sem jutott, hogy lemaradok valamiről.
Ez az érzés csak mostanában kezdett szöget ütni a fejembe, hogy igazából minden témakörben tapasztalatlan vagyok, és van egy, ami különösen fájdalmas. Életem egyetlen, és roppant mód balul elsült szexuális próbálkozása egy nagymellű, Susan nevű lánnyal történt, még tizedikben. Bár a szüzességemet elvesztettem, de mégis nagyon rossz emlék, mert akkor bizonyosodtam meg róla, hogy nem vonzódom a gyengébb nemhez.
Vagyis meleg vagyok.
Bár erről senki nem tud rajtam kívül, és egyelőre nem is tervezem, hogy nyilvánosságra hozom, de egyre többször történik meg, hogy álmodozom egy férfiról, akivel leélhetném az életem. Ilyenkor persze a tudós agyam rögtön kiszámolja, hogy a mostani életvitelemmel, az eddigi párkapcsolati tapasztalataimmal és az állandó változókkal együtt kábé 0 % esélyem van arra, hogy társra leljek, de olyankor jön a szív, ami nem adja fel a reményt.
A táskámból elővettem a kétszersültet, és megpróbáltam leerőltetni néhány falatot, hogy felszívja a savat. Közben elkezdtek szállingózni a diákok. Elég furcsa lesz, hogy ezzel a csoporttal először a fakultáció keretei között találkozom, és nem egy átlagos biológiaórán, de hát így alakult. Hétfő van, meg kell tartani. A prof szerint ez egy nagyon ígéretes társaság, csupa nagy koponya. Kivétel a három fiú, akik a kegyelemkettes reményében járnak ide, de ők legalább csendben lesznek, mert nem akarnak megbukni.
A belépő gyerekeket próbáltam fesztelenül üdvözölni. Bemutatkoztam, hogy Louis Tomlinson vagyok, de egyelőre nem említettem, hogy én vagyok az új tanár. Meglepetést akartam szerezni. A lányok (szokás szerint) azonnal körém gyűltek, és mivel azt hitték, új diák vagyok, rögtön elkezdtek velem flörtölni. Előre röhögtem, milyen arcot fognak vágni, mikor kiderül, hogy az új tanár telefonszámát próbálták megszerezni átlátszó indokokkal.
A nőkkel való bánásmódban már volt gyakorlatom, hisz tizenkét éves korom óta megvesznek értem. Nem tudom miért vagyok számukra ennyire kívánatos, de az biztos, hogy szinte minden lány ki akart velem kezdeni. Mióta tudom, hogy semmilyen formában nem érdekelnek, azóta könnyebb. De még jobban meg vannak vadulva, ha megérzik, hogy semmi esélyük. Azt hiszem, a női agyat kellene kutatnom, hogy miért mindig az a pasi kell nekik, akit nem tudnak megszerezni.
Miközben ezen agyaltam, a terem szépen megtelt, a padsorokban már alig volt szabad hely. Az órámra néztem, és észrevettem, hogy már tíz perc késében vagyok. Azt is éreztem, hogy valaki annyira néz, hogy a pillantása szinte éget. Felnéztem és megláttam a leghelyesebb fiút, akit csak el lehet képzelni.
Ilyen zöld íriszek nem is léteznek, pláne nem ilyen gyönyörű, göndör fürtökkel keretezve. Kiszáradt a szám, és nyelni sem tudtam, de nem bírtam levenni róla a szemem. Ő is engem nézett, szinte bámult, és közben iszonyat aranyosan elpirult. Pedig nagy szívtipró lehet, kétség nem fér hozzá. Csak is ő lehet, akiről a prof mesélt. Azt mondta, rendkívül okos gyerek, de a biológia a mumusa. Dr. Right azt vette a fejébe, hogy felkelti az érdeklődését, de azt is elmondta, hogy ezidáig teljesen sikertelen maradt. Igen, a leírása alapján csakis ő lehet Harry Styles.
Azt hiszem, úgy elmerültem a gondolataimban, hogy még bólintottam is magamnak, hogy ő az. Na mindegy, egy szórakozott professzortól ez még belefér. Erőt vettem magamon, elszakadtam a pillantásától, és a terem közepére sétáltam. Lassan rám szegeződtek a tekintetek. Megvártam, amíg elcsendesednek, egy kis torokköszörüléssel rásegítettem, de közben magamon éreztem a tekintetet, ami több volt, mint felkavaró. Végül megszólaltam:
- Szép napot mindenkinek. Dr. Tomlinson vagyok, az új biológiatanár.