3. rész

Sziasztok kedves Olvasóim!
31 feliratkozó egy új blogon, az nagyon nagy szám.... legalábbis nekem az. Hálásan köszönök mindent, a belém vetett bizalmatokat, a feliratkozásokat, a kommenteket ( tudjátok, hogy függő vagyok...) és a szerettemeket.
Hoztam nektek még egy részt, ami bár picit rövidebb, mint a többi, de ígérem lesznek háromszor ilyen hosszúak is. Még csak a bemelegítés időszakában vagyunk, ezek a részek inkább csak kóstolónak számítanak.
Kellemes olvasást, és szép hétvégét nektek. (Tanfolyamon fogok rohadni, úgyhogy a kommentjeitekkel kellene átvészelnem.... segítsetek!! :DD)

xxxBecca

 

                                                                  

L.

Egy hét telt el mióta a Silver Mountain magániskolában tanítok, de még nem sikerült megszoknom a korai kelést. Amíg a saját ritmusomban élhettem, általában hajnalig dolgoztam, viszont tíz előtt soha nem dobott ki az ágy. Most viszont hétkor ki kell másznom a párnák közül, ha nyolcra emberi alakot akarok önteni. Márpedig akarok….nagyon is! Ma lesz a következő órám a harmadikosokkal, köztük a zöldszemű szörnnyel ( így neveztem el magamban Harryt), és ez különös izgalommal tölt el.
(A múlt héten már volt egy biológiaóra, de arról Mr. Winters elkérte a három fiút, mert gőzerővel készülnek a megyei selejtezőre, és a három focizsenire nagy szüksége van a csapatban. Niall és Liam, a két kedves, szőke srác kelletlenül kezdett kászálódni, és először nem is értettem, hogy miért, de Niall, a fogszabályzós fiú hozzám lépett.
- Dr. Tomlinson! Nagyon sajnálom, hogy el kell mennünk. Nem haragszik, ha megkérünk valakit, hogy vegye fel telefonnal az órát, hogy később meghallgathassunk? – komolyan, teljesen meglepődtem. Ennyire sikerült felkeltenem az érdeklődésüket, vagy ennyire izgulnak az év végi kettes miatt? Mondjuk nekik nem nagyon kell, ha az átlagukat nézem. Csak Harry Styles jegye ad okot az idegeskedésre. Persze ő sehol.
- Nem,dehogy! Nagyon örülök, ha érdekel benneteket a biológia. Természetesen én magam veszem fel, és átküldöm mindhármótoknak e-mailben. Megfelel így?
- Jaj, nagyon köszönöm, professzor úr! Nagyon kedves öntől.
- Csak Dr. Tomlinson, vagy Louis. Kérlek, szólítsatok bátran Louisnak! Nem vagyok hozzászokva a hivatalos megnevezésemhez.
A szöszi fiú teljesen elpirult. - Rendben, megpróbálom, de nekünk ez lesz nagyon furcsa… Bár az sem hétköznapi, hogy egy tanár ilyen fiatal - tette még hozzá elgondolkozva.
Egymásra mosolyogtunk, aztán odalépett a haverjához, és elindultak az ajtó felé. Már majdnem kiértek, amikor Harry esett be kifulladva. Felkaptam a fejem a futó léptek zajára, és a vállak felett összeakadt a pillantásunk. Én is benntartottam a levegőt, és legnagyobb meglepetésemre, ő is. Nem tudtam hová tenni az ilyen momentumokat. Nyilván nem ugyanabból az okból jön zavarba mint én, ahányszor csak meglátom, de legalább kiváltok belőle valami szokatlan reakciót. Liam a vállára tette a kezét, megfordította, és miközben a szituációt vázolta neki, már tolta kifelé az ajtón. Harry még egyszer visszanézett, és mintha szomorúságot láttam volna a smaragd szemekben.

Ígéretem szerint rögzítettem az órát, és kiakadtam magamon, milyen ideges lettem, mikor az e-mail címlistában azt a bizonyosat kerestem. Szinte reszketett a kezem, ahogy a küldésre nyomtam.

A következő napok eseménytelenül teltek. Lassan berendezkedtem a lakásban, és vettem egy-két dolgot, amitől otthonosabb lett. A tanároknak sorházakat építettek, ahol egy keskeny, kétszintes lakrész illette meg a bentlakó pedagógusokat. Akinek családja volt, annak a városban béreltek lakást, és volt, aki eleve a környéken lakott. A hozzám hasonló, magányos farkasoknak egy nappali-konyha a földszinten, valamint egy apró fürdőszoba, az emeleten pedig egy háló, egy dolgozószoba, vagy gardrób (a nők nyilván a dolgozóról tudtak könnyebben lemondani) és egy fürdőszoba. Ennyi, de ez is bőven elég. Varrattam egy sötétítőfüggönyt a rövidáru boltban a King streeten, mert rosszul éreztem magam, hogy belátnak az életembe, bár szerintem a kutya nem kíváncsi rá. Mégis megnyugtatott, amikor feltettem.
Kategorikusan elutasítottam a kolléganők nem is két, hanem inkább egyértelmű ajánlatait, pedig volt belőlük bőven. Borzasztó igazságtalan az élet. Annyi nőm lehetne, mint égen a csillag, és nekem egy pasi kellene.)

Így aztán a második hétfő reggelem azzal telt, hogy ruhát válogattam, hogy minél jobban nézzek ki a fakultáción. Nagy nehezen kiválasztottam egy sima, szürke, állógalléros pólót, és egy fehér nadrágot, ami az utolsó divatot követi. Olyan szűk, hogy ugrálnom kell benne, hogy magamra rángassam. Nem értem, miért jó ez mások szerint, de ha ez a divat, fejet kell hajtanom.
Szedtem a lábaimat a terem felé, hogy elsőnek érkezzek. Szeretek pár percig koncentrálni az előadás előtt, még egyszer végiggondolni a memóriafogasra felakasztott témaköröket, hogy minden flottul menjen.
Ahogy beléptem, a földbe gyökerezett a lábam. Ott ült Harry Styles, az első padsorban, és olvasott. Amikor meghallotta a lépteimet, felkapta a fejét, és hirtelen becsapta a könyvet, aztán eldugta a pad alatt. De nem volt elég gyors, a saját könyvemet egyetlen sarkáról felismerem bárhol. Nem tudtam uralkodni a vonásaimon, mosoly terült szét az arcomon.
- Jó reggelt Mr. Styles!
- Dr. Tomlinson! - biccentett felém, és fülig pirult. Eluralkodott a szokásos tanácstalanságom a reakciója láttán. - Hogyhogy ilyen korán itt vagy?
- Önre vártam - válaszolta halkan. Közelebb léptem hozzá.
- Rám? Miért? - Még jobban meglepett amikor torkot köszörült, mert elfulladt a hangja.
- Lenne pár kérdésem a múlt heti órai munkával kapcsolatban. Mivel nem voltunk ott, a hangfelvétel alapján nem tudom elképzelni a kísérletet. - Lesütötte a szemét, és rettentő zavarban volt. - Szeretném megkérdezni, hogy nem mutatná-e be délután, ha az ideje megengedi?
Felszedtem az állam a földről, de a hangomat még nem találtam meg. Így én is torkot köszörültem, és feltoltam a szemüveget az orrnyergemen.
- Hogyne! - Ennyi telt tőlem. Konkrétan lángoltak a füleim, és reszketett a kezem. Ha ez a fiú ilyen hatással lesz rám a továbbiakban, nagyon nagy bajban leszek.

_______________________________________________________________

H.

Elaludtam. A rohadt életbe. Pedig este, szokásaimmal ellentétben majdnem időben kerültem ágyba, miután lekoptattam Deboraht, a másodikos szépségkirálynőt. Hónapok óta kerülgettem már, és pont tegnap este akarta beadni a derekát, de valami megmagyarázhatatlan okból semmi kedvem nem volt hozzá.
Az agyam a holnapi bioszóra körül járt. Vajon Dr. Tomlinson mindig olyan szenzációs előadást tart, mint a múltkor, vagy a fakultáció csak egy beetetés volt, és a sima órák ugyanolyan dögunalomba fulladnak, mint ez elődjénél?
Ezzel a gondolattal aludtam el, és most kiderült, esélyem sincs, hogy választ kapjak az esti kérdésemre, mert egyszerűen lekésem. Kipattantam az ágyból, fogkefével a számban rohangáltam a szobában, miközben a ruháimat rángattam magamra, majd anélkül lódultam ki az ajtón, hogy legalább egy kávét ittam volna. Végigszaladtam a füvön a főépület felé, nem érdekelt, hogy a gondnok utánam kiabált, hogy beárul az igazgatóságon, és zihálva estem be az ajtón, ahol épp Liam és Niall jöttek kifelé. A válluk fölött átnézve pont a prof kék szemeibe néztem, és mintha enyhe szomorúságot láttam volna bennük. Teljes tanácstalanság uralkodott el rajtam, de a srácok közben már azt magyarázták, hogy fociedzésre kell mennünk azonnal. Ennyit a napomról.

Este, a szobámban ültem, és Zaynre vártam, hogy elmenjünk motorozni. Hogy elüssem az időt, beléptem a mail fiókomba, és átnéztem a leveleimet. Mikor megláttam, hogy Dr. Tomlinsontól jött üzenet, nagyon megörültem. Kinyitottam, és egy csatolt hangfájl volt benne. Rákattintottam, és láttam, hogy 45 perces. Belehallgattam, és rájöttem, hogy az óra felvételét küldte át. Mekkora jó fej már, hogy felveszi és átküldi, hogy ne maradjunk le. Őrület a pasi, annyi szent!
A hangja rekedtesebben szólt a felvételen, mint a valóságban, és épp kezdtem magam beleélni, mikor Malik csörtetett be a szobámba.
- Na mizu haver? Indulhatunk? - Megtorpant. - Mit művelsz? - kérdezte, és enyhe undort láttam az arcán, mikor felfogta, hogy mit hallgatok. - Ez az új csávó? Az a Dr. Toplinson, vagy ki?
- Az. Dr. Tomlinson. Átküldte az óra anyagát, amiről lemaradtunk - mondtam, és közben nagyon füleltem.
- ÉÉÉs??? Ne bazmeg, hogy meg is hallgatod?! - Hirtelen észbe kaptam.
- Lószart! Csak nem tudtam mi az, és ki akartam deríteni, hogy legalább ne nézzen tök hülyének. - Zayn még mindig fürkészőn nézett rám. - Tudod, hogy tőle függ, hogy meghúz-e év végén. Anyámék kinyírnak, ha nem megyek át. - Úgy láttam a magyarázatom kielégítette, mert elvigyorodott.
- El is hiszem. Én meg kinyírlak, ha nem vakarod össze magad két percen belül. Odarendeltem a kocsmába két jó bőrt az akrobatikus rock and roll csapatból. - Hirtelen az élettől is elment a kedvem.
- Ne már Malik! Azt beszéltük meg, hogy motorozni megyünk!
- Ne már Styles! Majd megmondod, hogy berregjen, miközben hátulról bevágsz neki! Elvigyorodott a saját poénján, és kifordult az ajtón.

Éjjel sétáltam haza, át a kerteken, mert arra rövidebb. A tanári házak előtt vitt az utam, mikor a szélső lakásban mozgásra lettem figyelmes. Megtorpantam. Amikor felismertem, hogy ki matat az ablaknál, hirtelen hátraléptem vagy hármat, ki a lámpa fényköréből, egészen a fa alá, aminek ágai fedezéket nyújtottak.
Dr. Tomlinson egy széket cipelt épp a hatalmas, kertre néző ablakhoz, és cipőjéből kilépve, valami anyagot ráncigálva fellépett rá.
Nyújtózkodott, és az ablak fölött próbálkozott valamivel. Rájöttem, hogy sötétítőt tesz fel a karnisra. A gyomrom összehúzódott, és megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába. Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy „bassza meg, eddig beláthattam volna hozzá”. Ennek semmi értelme nem volt, de az emberi agy, mint tudjuk kifürkészhetetlen, ahogy Ő mondaná.
Nem túl magas termetével még a székről sem érte fel rendesen az ablak felső szélét. Lábujjhegyre állt, szűk, fekete nadrágja és fölcsúszott pólója között kilátszott a hasa. Feszes, karamell bőr, majdnem élesen kivehető kockák és egy vékony szőrcsík a köldökétől lefelé.
A szám kiszáradt, a torkomba gombóc nőtt, és a gyomrom reszketni kezdett. Mi az isten van velem? Gyomorrontásom van? Vagy elkaptam valamit a rock and roll angyaltól? Kényszerítettem magam, hogy elforduljak a prof ablakától, és a gyepen átvágva siettem haza. Nem tudtam elaludni, hiába akartam. Ott motoszkált az agyamban, hogy nem hallgattam meg az óráját. Felvettem a fülesemet, és az ágyban fekve kapcsoltam be a lejátszót. Ahogy a fejemet kitöltötte a hangja, csukott szemhéjaim mögött felderengett az alakja. A kép, ahogy a széken ágaskodva megláttam a bőrét. Már félig aludtam, így az agyam nem tudta megkongatni a vészharangot. A kezem a bokszerembe csúszott, ahol olyan erekció várta, hogy körülbelül két perc kellett ahhoz, hogy megfeszült izmokkal, mélyeket nyögve élvezzek el.
Csak akkor tudatosult bennem, hogy mit műveltem, amikor lassan elcsitult a légzésem. Olyan mérhetetlen undor és kétségbeesés uralkodott el rajtam, hogy összegörnyedve rohantam a fürdőszobába, ahol kiadtam magamból a hamburgert, amit még a kocsmában ettem. Próbáltam nem gondolni arra a beteges dologra, hogy a biosztanárról fantáziálva maszturbáltam. Inkább azt beszéltem be magamnak, hogy tényleg gyomorrontásom lehet…

Egész hétvégén nem bírtam kiverni a fejemből. Pedig próbáltam, komolyan! Zaynnel hulla részegre ittuk magunkat pénteken, szombaton egész nap filmeket néztem a kanapén fetrengve, másnaposan, aztán délután úgy döntöttem, fizikailag kell kinyírnom magam, úgyhogy felhívtam Niallt és rábeszéltem, hogy menjünk el gyúrni. Majdnem három órán át űztem a testem, de amikor az ájulás szélén állva beestem az ágyba, elkeseredetten vettem tudomásul, hogy nem használt. Újra Dr. Tomlinson képe jelent meg, és az indokolatlan vértolulás az alsómban. A fejemre húztam a párnát, és úgy káromkodtam, mint egy kocsis.
Hétfőn reggel feladtam. Muszáj látnom, de nem csak a fakultáción. Beszélni akarok vele. Hallani a hangját, ahogy hozzám szól. Már hajnali nyolckor a suliba siettem. Amikor benyitottam, a könyvtárosnő úgy nézett rám, mint egy UFÓ-ra.
- Styles! Már megmondtam, hogy nem tartunk Playboy évkönyvet! - Elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott a fogadás, mikor egy rekesz sört nyertem másodikban, amiért halál komoly pofával szexújságot kértem a könyvtárban.
- Elnézést. Most nem azért jöttem. - Hagytam, hogy a nő elvörösödjön. - Dr. Louis Tomlinson könyvet keresek. - Az interneten kiguggliztam, hogy 3 könyvet írt már, fiatal kora ellenére.
- Óóó. Tom-lin-son. - gépelte be manikűrözött ujjaival a számítógépbe. - Egy kötet van tőle. Az elme hatalma. Ezt keresi? - nézett rám, még mindig kétkedőn.
- Igen, pontosan! - válaszoltam vigyorogva. Öt perc múlva már az előadóban voltam, és izgatottan merültem az olvasásba. Úgy elszaladt az idő, hogy észre se vettem. Arra kaptam fel a fejem, hogy valaki belép a terembe. A prof. Úgy csaptam be a könyvet és húztam a pad alá, mintha pornót olvastam volna. A szemöldöke felszaladt, és nem tudtam pontosan, hogy mitől. Meglátta, hogy mit olvasok, vagy csak attól, hogy ott vagyok? Nyeltem egy hatalmasat, és lopva végignéztem rajta. Te jó ég! Izmos combjai és csípője egy hófehér csőnadrágba voltak bújtatva, ami úgy feszült rajta, mintha a második bőre lenne. Kiszáradt a szám. Az öv fölött egy szürke póló volt a nadrágba tűrve, ami szintén nem hagyott kétséget afelől, hogy atletikus az alkata. Vajon mit sportolhat? Az agyam újabb sokkoló képeket vetített elém, ahogy izzadtan, egy ujjatlan trikóban, felfelé fordított arcára vizet locsol egy palackból. EZT NEM HISZEM EL! Merevedésem van a bioszteremben, úgy, hogy aki kiváltotta, történetesen a professzor, aki cseppet sem a zsánerem, mivel PASI.
- Jó reggelt, Mr. Styles! - mondta meglepetten.
- Dr. Tomlinson! - Ennyit tudtam kinyögni, és úgy elvörösödtem, mint a szél. A nadrágom majd lerepedt rólam.
- Hogyhogy ilyen korán itt vagy? - kérdezte, miközben az arcomat fürkészte. Nem készültem fel, nem találtam ki, mit fogok mondani neki, így rögtönöznöm kellett.
- Önre vártam - csúszott ki a számon, mielőtt átgondolhattam volna. Ha lehet, a szemöldöke még feljebb csúszott, azzal fenyegetve, hogy eltűnik a hajában.
- Rám? Miért? - kérdezte, a hangja még feljebb csengett, mint általában. Megköszörültem a torkom, mert a hangom cserbenhagyott.
- Lenne pár kérdésem a múlt heti órai munkával kapcsolatban. Mivel nem voltunk ott, a hangfelvétel alapján nem tudom elképzelni a kísérletet. - Gondolatban megdicsértem magam, mert ez jó ötlet. Így még egyszer láthatom:- Szeretném megkérdezni, hogy nem mutatná-e be délután, ha az ideje megengedi? - Teljes döbbenet. Úgy meglepődött, hogy alig tudott válaszolni.
- Hogyne! - felelte végül egy sóhaj kíséretében, amitől nekem újra lüktetni kezdett az ágyékom.